erdő

Valószínűleg nem kell nagyon részleteznünk az hulladék környezetkárosító hatását, ugyanis amennyiben az nem az erre a célra kialakított helyre kerül, hanem pl. utak, erdők vagy éppen túraútvonalak, tűzrakóhelyek mentén gyűlik fel, a benne található különböző anyagok balesetveszélyesek és/vagy mérgezőek lehetnek az élővilágra. Lebomlásuk folyamán pedig az olyan káros anyagok, mint pl. a mikroműanyagok bekerülve a természet körforgásába, azaz a talajon vagy vízen keresztül az organikus szervezetekbe, hosszú távon még több problémát okozhatnak.

Az ilyen jellegű illegális hulladéklerakók felszámolását célozta meg a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv részeként 2020-ban elindított Tisztítsuk meg az Országot! program, melyhez a helyi erdőgazdaságok, a Bakonyerdő Zrt. és a VERGA Zrt. is csatlakozott, és jelentős mennyiségű hulladékot szedett össze illetve távolított el lakóhelyünk környékéről.

A programban résztvevő állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok már a tavalyi évben is körülbelül 6000 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, a MÁV pedig több, mint 1000 tonnát szállított el. Mellettük számos önkormányzat is hozzálátott a hozzájuk tartozó területek megtisztításához.

Munkájukat nem csak a finanszírozáshoz szükséges pályázati pénzek, de a hétköznapi emberek is segítették, akik a HulladékRadar nevű applikáción keresztül bejelenthették az általuk felfedezett illegálisan elhelyezett hulladékot. A bejelentés a területnek megfelelő illetékeshez (pl. erdőgazdálkodás vagy önkormányzat) eljutva aztán lehetővé tette, hogy megszervezzék az adott lerakat felszámolását. Már a tavalyi évben több, mint 8000 bejelentés érkezett ezen a rendszeren keresztül.

Természetesen a jövőbeli cél az, hogy már magát a szemétlerakást megakadályozzák, és ennek érdekében a felszámolt lerakók környékét árkokkal, sorompókkal, kamerákkal próbálják megvédeni. Ehhez a hatalmas munkához csak gratulálni tudunk, de bízunk benne, hogy a jövőben ezt a rengeteg pénzt hulladékmentesítés helyet inkább fejlesztésekre, felújításokra lehet majd költeni.

Forrás:

Greendex

Bakonyerdő Zrt.

VERGA Zrt.

A MÉHÉSZET KÖZVETLEN HASZNA

A méhészet közvetlen haszna az értékes méhészeti termékekből származik, mint pl. a méz, a virágpor, a propolisz (méhszurok) és a méhpempő.

Normál esetben Magyarország évi méztermelése időjárástól függően 15.000-22.000 t/év, az Európai Unión belül ezzel a negyedik legnagyobb méztermelő országnak számítunk, és a méz 80 %-át külföldön értékesítjük. A megtermelt méz 50-70%-át az akácméz adja, 15-20%-át vegyes virágméz, 10-20%-át pedig egyéb fajtamézek, mint pl. a napraforgó és a repce.¹ Azonban az elmúlt évek szélsőséges időjárása miatt mind a mennyiség, mind az arányok jócskán csökkentek. A tavalyi évben például a méztermelés az átlag 30%-át tette csak ki, akácmézből azonban csak az átlagos mennyiség 10%-át sikerült előállítani.²

ÁLLÓ MÉHÉSZET, VÁNDOR MÉHÉSZET

A méhészkedésen belül megkülönböztetünk álló és vándor méhészkedést. Az álló méhészetek nagyjából az 5-6 km-es távolságban begyűjthető nektárt tudják hasznosítani. Ez a megoldás ugyan kényelmesebb, de kisebb hozamot lehet vele elérni. Fajtamézek előállításához pedig nagyon jól megválasztott területre van szükség.

A vándor méhészek viszont az éppen nagy tömegben virágzó területekre vándorolnak, így kora tavasszal a füzesek, gyümölcsösök, repcések közelébe telepítik a családokat, majd valamivel később az akácosokhoz. Sok esetben az ország déli részében található akácosok elvirágzását követően az északi területek akácvirágzását is ki tudják használni. Később hárserdőkbe, ligetekbe, erdőszélekre, árterekre vagy mezőgazdasági kultúrák közelébe telepítik a családokat.

A MÉHÉSZET KÖZVETETT HASZNA

Az állami erdőkben nem tilthatják a vándorméhészetek letelepedését, és magánerdészetekben sem célszerű ezt megtenni.

Ugyanis az erdészet szempontjából is fontos a méhészet, még akkor is, ha az erdőgazda maga nem foglalkozik vele közvetlenül, egyrészt mert a méztermelés 2/3-át erdei fák nektárjából készült mézek teszik ki (akácméz, hársméz, vegyes virágméz). Másrészt mert a méhészeti termékek értékéhez képest jó tízszeres értéket képvisel a méhészet közvetett haszna: a méheknek a virágok beporzásában és megtermékenyítésében játszott, termésmennyiséget- és minőséget fokozó szerepe.

MÉHLEGELŐ-JAVÍTÁS

A méhlegelő-javítás a méhész és az erdész közös érdeke, ugyanis egyben erdő-, madár- és vadvédelmet is jelent: segít kialakítani az erdőszegélyek alsóbb lombkoronaszintjeit, bokor és cserjeszintjét, mely a faállomány védelme mellett táplálékot és búvóhelyet ad az ott élő állatoknak. Jó megoldás lehet a mézesfák telepítése is, melyek későn virágoznak, amikor más mézelő növények már nem, visszavágva pedig elbokrosodnak, így erdővédő sávok kialakításához is tökéletesek.

További hasznos, virágport adó fák az égerfélék és a szilfafélék, illetve a cserjék közül a mogyoró. Virágport és nektárt is adnak pl. a fűzfafélék, a juharfélék, a vadgyümölcsösök, az arany ribizke vagy a húsos som. Ezek mind korai virágzású növények. Közepes virágzású, nektárt is adó növények pl. a virágos kőris, a tulipánfa, az akác, a szelídgesztenye és a hársfélék, illetve a kökény, a galagonyák és az orgonafélék. Kései virágzásúak pl. a lepényfa, a bálványfa, a japánakác, a mézesfafélék vagy a szederfélék. Ezek mindegyike méhlegelő-javítási értékkel is bír, madár- és vadvédelmi célokra pedig jók lehetnek már említett vadgyümölcsösök és szederfélék mellett pl. a berkenyék, a bokrétafa, a keskenylevelű ezüstfa vagy a vörösgyűrűsom és a hóbogyó.

MÉHEGÉSZSÉG

Mind az erdőgazdáknak, mind a mezőgazdasági területek művelőinek egyaránt figyelnie kell arra, hogy a növényvédelem során ne veszélyeztessék a méheket: virágzás idején ne végezzenek vegyszeres kezelést, és munkavégzés előtt a virágzó gyomnövényeket is eltávolítsák. Továbbá ha méhekre veszélyes növényvédő szert használnak, azt előzetesen be kell jelenteniük, hogy a méhészeteket értesíthessék erről.

A méhészkedés szintén bejelentés-köteles, egyrészt hogy figyelni tudjanak rájuk, másrészt hogy ellenőrizhetőek legyenek. Kötelező méhegészségügyi vizsgálat minden évben nyár végén/ősszel esedékes, illetve a vándorméhészetek vándorlása előtt is meg kell ezt tenni. A vándor méhészeknek nem csak egészségügyi vizsgálatra, de engedélykérésre is szükségük van a terület tulajdonosától, illetve érkezésüket és távozásukat is be kell jelenteniük a nyilvántartásba vétel végett.

A szigorú szabályozások és a rendkívüli odafigyelés kulcsfontosságú lehet a méhek túlélése érdekében. Ez nem csak az általuk előállított értékes méhészeti termékek miatt fontos, melyek kifejezetten jó hatással vannak egészségünkre, hanem mert a méhek az ökoszisztéma pótolhatatlan láncszemei, kiemelkedő szerepük van a körforgás fenntartásában, és segítik az erdők felépülését a klímaváltozással járó, illetve a civilizáció okozta károkból.

Felhasznált szakirodalom:

Vicze Ernő: Méhészet, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor

Statisztikai adatok:

¹ http://gulyasmeheszet.hu/?page_id=318

² https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/oriasi-dragulas-jon-minden-idok-egyik-legrosszabb-evet-zartak-europa-meheszei.25898.html

Az erdőtelepítés és az erdőfelújítás után elérkeztünk az erdőművelés harmadik állomásához, az állományneveléshez, mely az erdőállomány egyes fejlődési szakaszaiban elvégzett műveleteket foglalja magában.

CSEMETÉS (1-5 év)

Csemeteápolás során a csemetéket legalább évente egyszer meg kell kapálni és a körülötte lévő gyomokat is el kell távolítani. A sorközök művelését lehet géppel végezni, de a csemete körüli munkák kézi munkát igényelnek. A természetes újulatokban a gyomtalanítást sarlózással szokták végezni. Ezt a műveletet lehetőség szerint tavasz végére vagy nyár elejére érdemes időzíteni, hogy a csemeték a tenyészidejük alatt több vízhez és tápanyaghoz tudjanak jutni, és ha szükség van rá, ősszel is meg kell ismételni.

FIATALOS (5-10 év)

A már megerősödött csemeték, azaz a fiatalos felszabadító tisztításának célja, hogy a nem kívánatos növények eltávolításával a főfaj egyedeinek kedvező körülményeket teremtsenek. Ez a munka leginkább kora tavasszal, de szükség esetén bármikor elvégezhető.

A káros vagy beteg növényzeten kívül a gyorsan növő gyomfákat vagy a főfajt veszélyeztető egyéb fafajokat szokták ilyenkor kivágni. Ilyenkor egyúttal a sarjak egy szálra metszését is elvégzik, és az ún. böhöncök nagy része is kivágásra kerül. Böhöncnek fajtól függetlenül azokat a fákat nevezik, melyek kedvező körülményeik miatt előnyre tettek szert, így a későbbiekben a többiek fölé kerekednének, a hely bősége miatt pedig oldalsó irányba is terebélyesednének, azaz nem ágtiszta, göcsmentes, egyenes növésű, műszaki szempontból értékes fává érnének.

Adott esetben az erősebb oldalágakat nyeséssel is el lehet távolítani, mert a későbbiekben úgyis el fognak korhadni, amivel a törzs korhadását is veszélyeztetik. A fák ugyanis fiatalabb korukban a magasságuk felééig, később a kétharmadáig maguktól feltisztulnak.

Ez után a felszabadító tisztítás után van talán a legtöbb veszélynek kitéve az újulat, ezért teljesen megritkítani sem szabad mindaddig, amíg a fiatalos „ki nem nő a szarvas szája alól” és össze nem záródik a lombkoronája.

SŰRŰSÉG (10-15 év)

Amikor megindul a fák közötti versengés, felgyorsul a növekedésük, és elkezd záródni az állomány, már sűrűségről beszélhetünk.

Az elegyarány-szabályozó tisztításnál továbbra is fő fajok előnyben részesítése a cél, ezért úgy kell kialakítani az állományszerkezetet, hogy összezáródáskor a főfaj koronái legyenek a legmagasabban, így főleg a gyorsabban növő elegyfajok kerülnek ilyenkor kivágásra. Ezen a ponton kell eldönteni, hogy az egyes fafajok milyen arányban legyenek jelen az adott erdőben. Tölgyesek esetében a 70-80%-os tölgyarány az ideális, ehhez képes csereseknél pl. sokkal több elegyfát szoktak meghagyni az értékesebb fák közül, a bükkösöknek pedig igazából nem is lenne szüksége elegyfajokra.

Fenyő-elegyes lomberdők esetében, mivel a fenyők alakja és tűleveleinek felülete is eltér lombhullató társaikétól, legjobban akkor tudnak fejlődni, ha lombfelületük súlypontja egyforma magasságba kerül a többi fáéval, azaz a fenyők csúcsa 1-2 méterrel a lombos fák fölé emelkedik.

Túl sűrű állománynál a ritkítást is meg kell kezdeni. Persze a természet is végzi a dolgát és a lemaradt egyedek előbb-utóbb maguktól is elpusztulnak, de ha túl sűrű a fiatalos, az hosszú és vékony, illetve kevésbé ellenálló fákat fog eredményezni. Nem könnyű eltalálni azt a sűrűséget, amikor a fák egyenként akkora helyet kapnak, hogy a törzsük meg tudjon erősödni, viszont a koronájuk zárva maradjon, és fény hiányában ne növesszenek oldalágakat.

Az erdő szélén azonban sűrűbb, kisebb fákból és cserjékből álló zárt állományszegélyt szoktak kialakítani, amely védelmet nyújt az állomány számára.

VÉKONY RUDAS (15-25 év)

A tisztító munkákat a lassan növő fák kb. 25 éves koráig vagy 10-12 méteres magasságáig 2-5 évente meg kell ismételni, de a többszöri kisebb mértékű beavatkozás kevésbé zavarja az ökoszisztémát, mint a drasztikus változtatások.

Mesterségesen telepített tág hálózatokban nincs is feltétlenül szükség tisztító beavatkozásra, ebben az esetben a törzseket nyeséssel szokták megtisztítani az oldalágaktól.

RUDAS ERDŐ (25-45 év)

A tisztító munkák befejeztével, amikor az erdő egymástól jól elkülönülő szintjeivel már átláthatóvá válik, akkor már középkorú, rudas erdőről beszélünk. Ekkor kerül sor a műszakilag legértékesebb, ún. javafák kiválasztására, melyek a véghasználati állományt fogják alkotni. A javafák jellemzői, hogy az átlagnál magasabbak, jó növekedésűek, egészségesek, egyenes a törzsük és sudaras vagy csokros törzselágazásúak. Ezekből a kiválasztást követően legalább hektáronként ezer darabra van szükség ahhoz, hogy az erdő idős korára is megfelelő mennyiség maradjon belőlük.

A középkorú erdőben a nevelési céllal végzett kivágásokat gyérítésnek nevezik. A törzskiválasztó gyérítés során azokat a fákat kell kivágni, melyek akadályozzák a javafákat a növésben. Ezt a műveletet 2-3 alkalommal kell elvégezni.

Ilyenkor szokták elkezdeni az alsó lombkoronaszint kialakítását is.

SZÁLAS ERDŐ (45-100 év)

A középkorú erdőt, melynek fái már inkább vastagodnak, mint magasra nőnek, és elkezdenek termőre fordulni, szálas erdőnek nevezik. Az itt végzett növedékfokozó gyérítés a fák vastagsági növekedését segíti elő. Erre a lassú növésű állomány esetében általában 2-3 alkalommal kerül sor, utoljára a vágásérettség előtt kb. 20 évvel. Itt már a következő újulatra is gondolni kell, és azokat a fákat is érdemes eltávolítani, melyeket felújításkor kevésbé szeretnének megtartani – ezek általában a könnyen és gyorsan, szárnyas maggal szaporodó fafajták, mint pl. a gyertyán, a kőris és a juhar.

A rövidebb vágáskorú fafajoknál természetesen gyérítésre is kevesebbszer van szükség, mint pl. az akác vagy a nyár esetében.

A gyérítés során kitermelt faanyag már értékes, ipari felhasználásra is alkalmas lehet. Hogy hogyan működik maga a fakitermelés, arról már írtunk ERDŐHASZNÁLAT, FAKITERMELÉS AVAGY HOGY KÉSZÜL A TŰZIFA című bejegyzésünkben.

LÁBAS ERDŐ (100- év)

Az állománynevelés vége felé, a már megöregedett erdőt lábas erdőnek szokták nevezni, mely szépen lassan megérik a véghasználatra. A telepítéstől vagy felújítástól számítva 100 vagy akár több év is eltelhet idáig, ha a lassan növő fafajtákat nézzük, így a most kitermelt faanyag bőven az elődök szakértelmét és gondozását tükrözi.

Legtöbbször tarvágással vagy felújító vágással ér véget az idős fák története. Ennél kevésbé drasztikus, bár nehezebben kivitelezhető megoldás a szálaló gazdálkodás, mely egy teljesen vegyes korú erdő folyamatos, kismértékű formálását jelenti. Ez a módszer inkább fenyvesekben vagy mezővédő erdősávokban használható sikerrel.

Felhasznált szakirodalom:

Reményfy László – Reményfy Lászlóné: Erdőművelés, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor

Az erdőművelés témakörén belül előző bejegyzésünkben az erdőtelepítéssel foglalkoztunk, most pedig a már meglévő állomány felújításával folytatjuk.

ERDŐFELÚJÍTÁS

Az erdőfelújítás elvégezhető természetes és mesterséges úton. Utóbbi esetben maggal, csemetével, dugvánnyal történik az erdősítés, természetes megoldásnak pedig a magról és sarjról való felújítás számít. Minőségben és ellenálló képességben az eredeti állományt leginkább a helyben lehullott magokról létesített erdő közelíti meg.

MAGRÓL VALÓ TERMÉSZETES FELÚJÍTÁS

Ez a megoldás a cseres, tölgyes, bükkös erdőknél jellemző. A felújítást, mint mindegyik esetben, a talaj előkészítésével kell kezdeni. Megfelelő talajviszonyok és magtermelés mellett a természetes felújítás sikerének a kulcsa az anyaállomány jól ütemezett eltávolítása.

Először azért kell ún. bontóvágásokat végezni, hogy a csemeték napfényhez jussanak, de csak akkora mértékben, hogy az anyaállomány védelmet tudjon nyújtani számukra. Figyelni kell, hogy az új, napfényes helyeken megtelepedő gyomok és cserjék ne nyomják el a csemetéket.

Ha az újulat nem elég sűrű, csemeteültetéssel és makkrakással lehet kiegészíteni. További felújító vágásokat lehetőleg télen, hóban kell végezni, hogy az újulat minél kisebb mértékben sérüljön.

SARJRÓL VALÓ FELÚJÍTÁS

A sarjak a kivágott fák tuskóiról, gyökereiről hajtanak ki különböző eréllyel. Míg a bükk és a nyír alig sarjadzik, az akác, az éger, a gyertyán, a tölgy, a fűz, a hárs és a nyár esetenként felújítható ezzel a módszerrel.

Az így felújított erdő gyengébb minőségű lesz, ezért ezt a megoldást inkább akkor választják, ha a terepviszonyok nem teszik lehetővé a talaj előkészítését (pl. szakadékos, vízmosásos vagy homokfúvásos területeken).

A sarjról való felújításnál nincs sok teendő. Ha gyökérről akarnak sarjaztatni, érdemes a tuskókat kiirtani és a gyökereket megszaggatni.

MAGRÓL VALÓ MESTERSÉGES FELÚJÍTÁS

Abban az esetben, ha az erdő természetes úton nem újítható fel, vagy az újulat kiegészítésre szorul, mesterséges módszerekhez kell folyamodni.

Erdősítés céljára a nagyobb magvak, azaz a tölgy, a cser és a bükk makkjai alkalmasak, ezeket legjobb ősszel elrakni, lehetőleg gyommentes, fellazított talajba.

CSEMETÉVEL TÖRTÉNŐ FELÚJÍTÁS

A talaj előkészítést ebben az esetben is ősszel célszerű elvégezni, de maga az ültetés lombos fáknál tavasszal és ősszel, fenyőknél inkább csak tavasszal esedékes. A különböző fafajokat más-más mennyiségben és sűrűségben kell elültetni (pl. tölgyből hektáronként tízezer csemetét szoktak rakni 1,4 méteres sortávolsággal, de akácból csak négyezret 2,2 méter távolságra egymástól).

A csemeteültetés módját meghatározza a fa fajtája, a csemete mérete és minősége valamint a talaj állapota. Fontos, hogy a kiszedett csemetéket védjük a kiszáradástól és a lehető leghamarabb elültessük. Az ékásóval vagy kapával előkészített hasítékba a csemetét úgy kell belehelyezni, hogy egyenesen álljon, gyökerei olyan mélyen legyenek a földben és úgy helyezkedjenek el, ahogy a csemetekertben voltak, és annyira kell a földet köré tömöríteni, hogy gyengébb mozgatásnak ellenálljon.

Ezen a ponton még mindig nem ér véget az erdőművelés folyamata, az újulatot folyamatosan ápolni és védeni kell, majd a már megerősödött fákat tovább alakítani, kiválasztani és nevelni. Témánkat a következő bejegyzésben, az állományneveléssel fogjuk folytatni.

Felhasznált szakirodalom:

Reményfy László – Reményfy Lászlóné: Erdőművelés, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor