A BAKONY ÉLŐVILÁGA

Tölgyes - Bodajk közelében
Tölgyes – Bodajk közelében

Növények

A Bakonyt eredetileg zárt erdő borította, a szántókkal, rétekkel, bokrosokkal tarkított mai tájkép az emberi beavatkozásnak köszönhető.

Egyik legjellemzőbb növénytársulása a középhegységi bükkös. A bükk a hegység északi illetve magasabb részeinek leggyakoribb fafajtája, sőt, olyannyira jól érzi itt magát, hogy a bükkösök és a tölgyesek közötti átmeneti gyertyános-tölgyesek zónáját is sok esetben elfoglalja. A gyertyános-tölgyesekre és a bükkösökre egyaránt sűrű, zárt lombkoronaszint jellemző, így cserjeszint jóformán nem is kap helyet bennük.

A tölgyesek már sokkal sokszínűbb képet mutatnak, magasság szerint többféle erdőtársulást is megtalálhatunk itt. A délkeleti részeken molyhos, kocsánytalan és csertölgy alkotja az erdőt alacsony lombkoronával, változatos elegyfajokkal, illetve gazdag cserje- és gyepszinttel. A legnagyobb területet a cseres-kocsánytalan tölgyesek foglalják el, melyek már magasabb lombkoronaszinttel bírnak.

Természetes rét - Bodajk közelében
Természetes rét – Bodajk közelében

A főbb növénytársulási zónák mellett helyenként a környezeti tényezők hatására úgynevezett intrazonális társulások is megfigyelhetők, ilyenek pl. a patakparti puhafa-ligeterdők, égeresek, rekettyefüzesek, és ide tartoznak a természetes gyepek és bokorerdők is, melyek a száraz, meleg, vékonyabb talajrétegekkel rendelkező déli oldalakon jelennek meg. De talán a legérdekesebbek közülük a szurdokerdők, azaz a mély völgyek erdei, melyeket kevesebb fény, magasabb páratartalom és rendkívül változatos terepviszonyok jellemeznek. Ezek a meredek völgyekben kanyargó sziklás patakok körül kialakult vadregényes tájak talán a legnépszerűbb túracélpontok is egyben.

Található a Bakonyban két ritka, reliktum jellegű növénytársulás is: az egyik a fenyőfői ősfenyves, a másik pedig a szentgáli tiszafás. A jégkorszak utáni felmelegedés idején a Kárpát-medencében elsőként az erdeifenyő jelent meg, melyet a lombos erdők később sok helyen kiszorítottak. Ennek az időszaknak a megmaradt képviselői alkotják az ősfenyvest. A tiszafás esetében már megoszlanak a vélemények, egyesek szerint a hűvösebb atlanti éghajlat idejéből visszamaradt reliktum, mely a bükkösökben alkot második lombkoronaszintet. Mások viszont betelepített növénynek vélik, amit azzal magyaráznak, hogy a tiszafából kiváló íjat lehet készíteni, így az egykori királyi erdő területén logikusnak számít a betelepítése.

A természetes növénytársulások mellett meg kell még említenünk az ember által kialakított mesterséges belterületeket, szántókat illetve féltermészetes legelőket, réteket, melyeket szintén mesterségesen tartanak fenn – ha ugyanis felhagynak a kaszálással, legeltetéssel, akkor viszonylag rövid időn belül ezeken a területeken is megjelenik az erdő.

És hogy ne csak a fákról beszéljük, a Bakony jellemző növényei közt meg kell említenünk a kora-tavaszi szártalan kankalint, az örökzöld levelű babéroroszlánt, a szurdokerdőkben élő havasi turbolyát és havasi ribiszkét, a jégkorszaki reliktumnak számító magyar cifra kankalint és győzedelmes hagymát, illetve a Közép-Európában egyedül a Bakonyban fellelhető szálkás vagy rozsnokképű árvalányhajat.

C betűs lepke - Zirci Arborétum
C betűs lepke – Zirci Arborétum

Állatok

A Bakonyban élő állatfajok számát az eddigi kutatások alapján 15 és 25 ezer közé tehetjük, többségük szárazföldi, de vízi állatok illetve kétéltűek egyaránt megtalálhatók. Az éghajlattípusok keveredése miatt a hegység mind a meleg- és szárazságkedvelő fajoknak, mind a hűvösebb, nyirkosabb helyeken élő hegyvidéki fajoknak egyaránt kedvező feltételeket nyújt.

Az itt élő állataink között számos védett faj található, ilyen a puhatestű éti csiga, a piros-fekete színű bikapók, a magashegységekre jellemző havasi cincér, a lapos kékfutrinka, a tölgyesekben élő szarvasbogár, illetve a pillangók közül a nappali pávaszem, a fecskefarkú lepke és a kardos lepke.

Vizeinkben 34 halfaj él, köztük a gyors folyású hegyi patakokra jellemző fürge csele és kövicsík. A kétéltűek minden faja védett, megtalálható itt az alpesi gőte, a pettyes gőte, a síkvidékek vöröshasú és a hegyvidékek sárgahasú unkája. Nem csak a kétéltűek, de a hüllők is valamennyien védettek, közülük a fürge gyík, a zöld gyík, a vízisikló és rézsikló is gazdagítja környezetünket, viszont fontos megjegyezni, hogy mérges kígyó egyáltalán nem él a Bakonyban.

Madaraink közül mindenképpen meg kell említenünk az erdőben fészkelő védett fekete gólyát, a legnagyobb ragadozómadarunkat: az egerészölyvet, az erdei pintyet, a fenyvescinegét és a bükkösökben élő hollót.

Sün
Sün

Az emlősök többnyire rejtőzködő életmódot folytatnak, de azért itt-ott találkozhatunk velük. Fontos rovarevő állatunk a sün, fenyvesekben gyakran látható a mókus, füves területeken pedig a védettség alatt álló ürge. A ragadozókat tekintve a veszettség gyógyszeres kezelésének köszönhetően megszaporodott a rókák száma. Az itt élő nagyvadak közül a gímszarvas a legnagyobb méretű, és vadászható, akárcsak az őz és a vaddisznó.

Természetvédelem

Természetvédelmi szempontból a védett növény- és állatfajokon kívül az élettelen természeti értékek, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme is nagyon fontos. Mindemellett a tudományos kutatások, a környezetpedagógia és az ökoturizmus megteremtése és biztosítása is a célok között szerepel.

A legmagasabb védettséget tájvédelmi körzetként a Magas-Bakony és a Somló élvezi. Természetvédelmi területnek számít többek között a Devecseri Széki-Erdő, a Fenyőfői Ősfenyves, a Hódoséri Ciklámenes, a Somlóvásárhelyi Holt-tó, a Szentgáli Tiszafás Erdő, az Úrkúti Őskarszt és a Zirci Arborétum. Emellett helyi védettséggel rendelkezik pl. a Bodajk melletti Gaja-szurdok, a cseszneki Várhegy, a Porva melletti Szépalmapusztai arborétum vagy az olaszfalusi Eperjes-hegy.

Mint már az előző bejegyzésünkben is említettük, minden barlang, azaz bármely két méternél hosszabb, ember számára járható üreg, védettnek számít, ami azt jelenti, hogy kutatásukat, turistabejárásukat vagy pl. gyógyászati célú hasznosításukat a természetvédelmi hatóság szabályozza. A kisméretű barlangok általában szabadon látogathatók, amit mindenkinek szívesen ajánlunk, de természetesen fokozott elővigyázatossággal, ha lehet, képzett vezetővel, de semmiképp sem egyedül tanácsoljuk ezt megtenni. Előzetes bejelentkezéssel látogatható a Szentgáli-kőlik barlang és az Alba Regia-barlang, melyek adrenalinnal teli, felejthetetlen élményt nyújtanak;-)

 

 

Felhasznált irodalom:

Galambos István – Kasper Ágota: A Bakony rövid ismertetése, Növény- és állatvilág, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010

Baross Gábor: A Bakony rövid ismertetése, Természetvédelem, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010

A BAKONY

Keleti-Bakony
Keleti-Bakony

Ha már egyszer a Bakony Tűzifa nevet választottam, beszéljünk egy kicsit magáról a Bakonyról. Mert hát itt élünk és dolgozunk, és nem utolsó sorban maga a tűzifa is innen származik.

Az első bejegyzésben a Bakony elhelyezkedésével, ebből fakadó tulajdonságaival, földtani múltjával és jellegzetességeivel foglalkozunk, második bejegyzésünk pedig ennek a földrajzi egységnek a növény- és állatvilágáról fog szólni.

ELHELYEZKEDÉSE

A Bakony a Dunántúli-középhegység részeként alacsony középhegységnek számít, nagy része 300-400 méterrel fekszik a tengerszint felett, és fantasztikusan változatos felszínnel rendelkezik.

A területet két nagy részre, Északi- és Déli-Bakonyra lehet osztani, melyeket a devecseri törésvonal választ el egymástól. Az Északi-Bakony része a Magas-Bakony, ahol, mint a nevéből is kitalálhatjuk, a legmagasabb csúcsok találhatók: a Kőris-hegy 709 m, a Kék-hegy 661 m magasan, tőlük délebbre pedig a Nagy-Som-hegy 649 m magasan fekszik.

 

Kőpince-barlang, Vinye
Kőpince-barlang, Vinye

FÖLDTANI JELLEMZŐI

Földtanilag a Bakony egy, a Déli-Alpokból kiszakadt kőzetlemez-töredékhez tartozik, mely az idők során északkeleti irányba tolódott el.

A hegység rétegei főként üledékes kőzetekből, többnyire karbonátokból (pl. dolomit, mészkő, márga) épülnek fel, és tengeri állatmaradványok sokaságait őrzik. Ez azt mutatja, hogy a terület sokáig víz, jobban mondva tenger alatt volt. Míg az ekkor keletkezett üledékes kőzetek egy része szépen rétegződött, más részük a felszín változásával párhuzamosan átalakult, gyűrődött, palásodott.

A sekélyebb, ár-apály területeken törmelékes kőzetek (pl. homokkő) képződött. A vízből kiemelkedő szárazföldek pedig folyamatos lepusztulásnak voltak kitéve, mely helyenként bauxitképződéssel is járt. A legnagyobb ilyen bauxittelep Halimbán található. A növényekkel teli mocsarak helyén pedig később barnaszéntelepek jöttek létre (pl. Ajkán).

A víz alá kerülés, kiemelkedés, lepusztulás ciklusa nagyon sokszor megismétlődött, viszont egy időben a Bakony területét egy hatalmas folyam árasztotta el, mely az Alpokból érkezett, és nem csak üledéket, de kavicsokat is hozott magával, melyek a mai napig sok helyen borítják a felszínt.

A tenger aztán lassan a világtengertől elkülönülő, úgynevezett beltengerré vált, melyből az Északi- és a Déli-Bakony szigetként emelkedett ki. A Déli-Bakony egyes helyein vulkáni tevékenység nyomai is megtalálhatók, a Kab-hegy és a Tálodi-erdő bazalttakarója is erről árulkodik.

A jégkorszak idején a jégmentes helyeken a lehulló porból keletkezett a lösz, mely egy puha kőzet, így pusztulása során jöttek létre a hatalmas, függőleges falakkal határolt horhosok és löszmélyutak.

A Bakonyban számos, különböző korú és kőzetű barlang is található mint a szentgáli Kő-lik vagy a bakonybéli Odvas-kő barlang.

Gaja-Patak, Bodajk
Gaja-Patak, Bodajk

ÉGHAJLATA

A Bakony klímája területenként változó, északnyugati és magasabb részein a hűvös-csapadékos atlanti, délnyugaton a mediterrán, a keleti részeken pedig a meleg kontinentális éghajlat jellemző. A hőmérséklet és a csapadék mennyisége ugyanakkor a domborzattól is függ, így a legtöbb csapadék a hegység északi oldalán, főként a Magas-Bakonyban hullik le.

Természetes tavak, mocsarak nagyon ritkán fellelhetők a Bakonyban, inkább csak a már említett, bazalttakaróval rendelkező területeken találhatók ilyenek (pl. Kab-hegy).

A lehulló csapadékot a Bakony karsztos repedései és üregei nyelik el, gyarapítva ezzel a hegység gyomrában lévő főkarsztvizet, mely források formájában tör újra a felszínre és táplálja a felszíni vizeket. A mély szurdokokon áttörő vadregényes patakok talán a legnépszerűbb túracélpontok, és nem véletlenül, a Cuha, a Gaja vagy az Ördög-árok völgyei felejthetetlen élményt adnak.

A kutak, források vize viszont sajnos évről évre egyre kevesebb, mely egyrészt az egykori bányászat miatti vízszintsüllyesztés, másrészt az erdőirtás miatti csapadékhiány számlájára róható. Éppen ezért minden forrás védett, tisztaságukra nekünk is figyelnünk kell!

A következő bejegyzésünket a Bakony élővilágának szenteljük, és külön kitérünk majd a természetvédelem alatt álló értékeinkre is: A BAKONY ÉLŐVILÁGA

 

 

Felhasznált irodalom: K. Gellai Mária – Knauer József: A Bakony rövid ismertetése, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010