Az erdőművelés témakörén belül előző bejegyzésünkben az erdőtelepítéssel foglalkoztunk, most pedig a már meglévő állomány felújításával folytatjuk.
ERDŐFELÚJÍTÁS
Az erdőfelújítás elvégezhető természetes és mesterséges úton. Utóbbi esetben maggal, csemetével, dugvánnyal történik az erdősítés, természetes megoldásnak pedig a magról és sarjról való felújítás számít. Minőségben és ellenálló képességben az eredeti állományt leginkább a helyben lehullott magokról létesített erdő közelíti meg.
MAGRÓL VALÓ TERMÉSZETES FELÚJÍTÁS
Ez a megoldás a cseres, tölgyes, bükkös erdőknél jellemző. A felújítást, mint mindegyik esetben, a talaj előkészítésével kell kezdeni. Megfelelő talajviszonyok és magtermelés mellett a természetes felújítás sikerének a kulcsa az anyaállomány jól ütemezett eltávolítása.
Először azért kell ún. bontóvágásokat végezni, hogy a csemeték napfényhez jussanak, de csak akkora mértékben, hogy az anyaállomány védelmet tudjon nyújtani számukra. Figyelni kell, hogy az új, napfényes helyeken megtelepedő gyomok és cserjék ne nyomják el a csemetéket.
Ha az újulat nem elég sűrű, csemeteültetéssel és makkrakással lehet kiegészíteni. További felújító vágásokat lehetőleg télen, hóban kell végezni, hogy az újulat minél kisebb mértékben sérüljön.
SARJRÓL VALÓ FELÚJÍTÁS
A sarjak a kivágott fák tuskóiról, gyökereiről hajtanak ki különböző eréllyel. Míg a bükk és a nyír alig sarjadzik, az akác, az éger, a gyertyán, a tölgy, a fűz, a hárs és a nyár esetenként felújítható ezzel a módszerrel.
Az így felújított erdő gyengébb minőségű lesz, ezért ezt a megoldást inkább akkor választják, ha a terepviszonyok nem teszik lehetővé a talaj előkészítését (pl. szakadékos, vízmosásos vagy homokfúvásos területeken).
A sarjról való felújításnál nincs sok teendő. Ha gyökérről akarnak sarjaztatni, érdemes a tuskókat kiirtani és a gyökereket megszaggatni.
MAGRÓL VALÓ MESTERSÉGES FELÚJÍTÁS
Abban az esetben, ha az erdő természetes úton nem újítható fel, vagy az újulat kiegészítésre szorul, mesterséges módszerekhez kell folyamodni.
Erdősítés céljára a nagyobb magvak, azaz a tölgy, a cser és a bükk makkjai alkalmasak, ezeket legjobb ősszel elrakni, lehetőleg gyommentes, fellazított talajba.
CSEMETÉVEL TÖRTÉNŐ FELÚJÍTÁS
A talaj előkészítést ebben az esetben is ősszel célszerű elvégezni, de maga az ültetés lombos fáknál tavasszal és ősszel, fenyőknél inkább csak tavasszal esedékes. A különböző fafajokat más-más mennyiségben és sűrűségben kell elültetni (pl. tölgyből hektáronként tízezer csemetét szoktak rakni 1,4 méteres sortávolsággal, de akácból csak négyezret 2,2 méter távolságra egymástól).
A csemeteültetés módját meghatározza a fa fajtája, a csemete mérete és minősége valamint a talaj állapota. Fontos, hogy a kiszedett csemetéket védjük a kiszáradástól és a lehető leghamarabb elültessük. Az ékásóval vagy kapával előkészített hasítékba a csemetét úgy kell belehelyezni, hogy egyenesen álljon, gyökerei olyan mélyen legyenek a földben és úgy helyezkedjenek el, ahogy a csemetekertben voltak, és annyira kell a földet köré tömöríteni, hogy gyengébb mozgatásnak ellenálljon.
Ezen a ponton még mindig nem ér véget az erdőművelés folyamata, az újulatot folyamatosan ápolni és védeni kell, majd a már megerősödött fákat tovább alakítani, kiválasztani és nevelni. Témánkat a következő bejegyzésben, az állományneveléssel fogjuk folytatni.
Felhasznált szakirodalom:
Reményfy László – Reményfy Lászlóné: Erdőművelés, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor