Előző bejegyzésünkben a fáról mint növényről írtunk bővebben, felépítéséről, tulajdonságairól, a benne lejátszódó folyamatokról. Ha még nem olvastátok, erre a linkre kattintva megtaláljátok: AZ ÉLŐ FA
Zárt állomány
Vizsgáltuk a fafajták nagyobb csoportjainak jellemzőit és a köztük lévő lényegesebb eltéréseket. A természetben viszont ritkán fordul elő az, hogy egy fa egymagában állva, faji tulajdonságai szerint nőhet, terebélyesedhet, ilyen fákkal főleg parkokban találkozhatunk. A mérsékelt övön a fák általában zárt állományt, azaz erdőt alkotnak, ahol egymással versengenek a fényért, így koronájuk sokkal magasabban helyezkedik el és kisebb helyet is foglal. Ha a magasabb fák lombkoronája összezáródik, akkor kisebb társaik idővel kiszorulnak az adott területről, így az erdőkre jellemző, hogy állományukat egy bizonyos fafajta vagy néhány fafaj társulása uralja.
Erdőalkotó és pionír fák
A jellegzetes erdőalkotó fák, mint a bükk, a tölgy vagy a gyertyán jóval lassabban nőnek, mint az úgynevezett pionír fák (nyír, nyár, éger). Utóbbiak könnyű terméseit a szél könnyen eljuttatja olyan helyekre, ahol még nincsenek fák. Jellemzően igen gyorsan fejlődnek és nagyon hamar, akár már 5 év után termést hoznak. Erdőalkotó fáink 20-30 év után fordulnak termőre, kisebb mennyiségű termésük sokkal több tápanyagot tartalmaz, súlyánál fogva nem jut nagyon messze szülőjétől, de így is nagyobb eséllyel indul a fényért folyó versenyben, mint pionír társaik.
Éghajlat
Hazánkban a csapadékban gazdag területeken kocsányos tölgyesek, a kevésbé csapadékos, sziklás részeken kocsánytalan, cser-, molyhos és magyartölgyesek jönnek létre. A hűvösebb, nedvesebb helyeken vagy a magasabb hegyvidékeken a tölgyet kiszorítja a bükk. A sziklás hegyekben és az északi hordaléktalajokon az erdei fenyő az uralkodó faj, többnyire nyírrel társulva, míg az esősebb északi területeken a luc veszi át a helyét. A nedves, mocsaras helyek fája pedig jellemzően az éger.
Az erdők aljnövényzete is függ természetesen az éghajlattól és a csapadék mennyiségétől, de ezeken túl jórészt a lombkoronán átszűrődő fény mennyiségétől. Míg egy nyíres esetében a napfény 1/20-ad része jut a cserjéknek és más lágyszárú növényeknek, úgy egy bükkös esetében csak 1/200-ad része.
Erdőszintek
Az erdőt függőlegesen különböző szintekre tudjuk tagolni, minden szintnek megvannak a maga jellemző életfeltételei, és ezekhez igazodva a saját jellegzetes növény- és állatvilága. A mérsékelt övi erdőkben akár kilenc szintet is találhatunk, tőlünk északabbra vagy magasabb hegységekben ez a szám már kevesebb, míg a trópusi esőerdőkben jóval több szint is felfedezhető.
Élővilág
Az élővilágon belül megkülönböztetünk termelő, fogyasztó és lebontó szervezeteket, melyek mindegyike fontos részét képezi az élet körforgásának. A növények ugyanis csak akkor tudnak szerves anyagokat előállítva növekedni, ha a lebontó szervezetek a talajban lévő tápanyagot a növények által felvehető állapotba hozzák. A növényeket elfogyasztják a növényevők, a növényevőket a ragadozók, és végül mindegyikük szerves anyagként a talajban végzi. A kényes egyensúlyt könnyű felborítani, így ha például levadásszuk a ragadozók egy részét, elszaporodhatnak a növényevők, akik nem csak több termést és friss hajtást fogyasztanak, de más, fizikai károkat is okozhatnak a növényzetben.
Természetes erdő
Ma már kevés olyan erdő van a Földön, amely ember által érintetlen, főleg a nehezen megközelíthető, művelésre alkalmatlan területeken találhatók még ilyenek. Egyrészt a fa egy igen fontos nyersanyag az ember számára, másrészt az erdővel benőtt területeket sok más célra is fel kívánja használni. A fakivágás ma már a legtöbb helyen szabályokhoz van kötve, de nem csak az erdőirtás az egyetlen emberi beavatkozás, a különböző táj- és klímaidegen fafajok betelepítése is veszélyeztetheti a meglévő élővilágot, a környezetszennyezésről vagy a vadászatról nem is beszélve.
Mert mint látjuk, az erdők nem csak fákból állnak. Az erdő valójában egy többszintű növényi társulásokból álló közösség, amelyben növény- és állatvilág szoros kölcsönhatásban él egymással és környezetével. A természetes erdők növényvilága mindig annak a célnak megfelelően alakul, hogy az adott környezeti tényezők mellett, a Nap energiájának maximális kihasználásával a lehető legnagyobb szervesanyag-termelést és beépítést tudja megvalósítani. Asszimilációjuk mellékterméke pedig a számunkra létfontosságú oxigén.
Az elemek körforgásáról és a szabályozott erdőgazdálkodás fontosságáról alábbi bejegyzésünkben is olvashattok:
A FA MINT KÖRNYEZETBARÁT TÜZELŐANYAG
Felhasznált szakirodalom:
David More – Alastair Fitter: Fák, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1990, fordította: Debreczy Zsolt
Mátyás Csaba: Az erdők nagy képeskönyve, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986, szerkesztő: D. Nagy Éva