AZ ÉLŐ FA

Az élő fa
Gaja-szurdok, Bodajk, 2011

Beszéltünk már a fáról, mint megújuló energiaforrásról, megnéztük az égési folyamatát, a különböző fajok tulajdonságait tűzifaként, de arról, hogy mi is az a növény, amelyet nem csak tüzelésre, de számtalan más módon is felhasználunk, még nem esett szó. Jelen bejegyzésünkben igyekszünk ezt pótolni.

A fa meghatározása

Fának nevezzük azokat a növényeket, amelyek áttelelő rügyei a többi növényhez (pl. cserjékhez, bokrokhoz) képest a legmagasabban helyezkednek el.

Általában 3-4 méternél magasabbak és két részre tagolhatók:

  • törzsre, mely főágával vagy főágaival a magasba tör, miközben évről-évre vastagabb lesz
  • koronára, mely igyekszik a rendelkezésére álló teret mindinkább kitölteni

A kis méretű fákat és a nagy méretű bokrokat nehéz egyértelműen elkülöníteni egymástól, így a besorolásban az adott növény rokonságát is figyelembe szokták venni, pl. hiába bokor alakú az almafa, attól még a fák közé sorolják.

A fafajták csoportosítása

A fafajtákat két nagy csoportba sorolhatjuk:

  • a nyitvatermők levelei leginkább pikkely- vagy tűszerűek
  • a zárvatermőké pedig nagyok, laposak és gyakran áttetszők

A további csoportosításokat a levelek alakja és színe, a kéreg felülete és színe, valamint a rügy színe alapján szokták kialakítani. A fafajtákat rendkívüli sokszínűség jellemzi, az éghajlati és környezeti tényezőkhöz igazodva különböző túlélési technikákat fejlesztettek ki. Fény felé törő külső jegyeik és belső felépítésük viszont összeköti őket. Nézzük hát meg a fa fontos részeit kicsit közelebbről.

A törzs

A fás rész folyamatosan vastagodik, ahogy sejtjeibe a fa levelei által előállított szerves anyagok épülnek be. Az élettelen kérget lehántva az élő kéregszövetre, a háncsra bukkanunk, melyet a fatesttől egy nagyon vékony, nyálkás réteg, a kambium választ el. A kambium képes a vastagodást eredményező növekedésre, befele fatest-, kifelé háncssejtek keletkeznek benne.

A fatörzs keresztmetszeteAz élő faszövet (szíjács) hosszirányban futó rostsejtjei végzik a víz és a tápsók szállítását felfelé, a levelek felől pedig a háncsréteg szállítja a kész szerves anyagokat lefelé. A vékony élő rész alatti holt faanyagra (gesztre) mint erős vázra, támasztékra van szüksége a növénynek. Egyes fafajták színes geszttel rendelkeznek, mely ránézésre is elkülönül a szíjácstól, másoknál nincs színbeli különbség, sőt, vannak úgynevezett szíjácsfák, melyeknél nem is alakul ki a geszt. Illetve létezik álgeszt, mely akkor alakul ki, ha a fából védekező reakciót vált ki valamilyen időjárási körülmény vagy gombatámadás – ez jellemzően sötétebb színű és nem követi az évgyűrűk vonalát.

A mi égövünkön télen a növekedés megszakad, így minden évben egy fa- illetve háncsréteg képződik. Mindez jól láthatóan, évgyűrűk formájában jelenik meg a fatörzs keresztmetszetén, és segítségükkel a fa életkorát pontosan meg lehet határozni. De az évgyűrűk nem csak a fa életkorát mutatják meg, hanem az elmúlt évek időjárását, éghajlatát is meg lehet belőle állapítani, vízhiányos években ugyanis alig képződik fatest. A gyorsan növő fafajták és a fiatal fák évgyűrűi sokkal szélesebbek, mint a lassan növő vagy idősebb társaiké.

A simább kérgű fák törzsén és ágain szabad szemmel is látható apró pontok a fa légzőnyílásai. A fatörzs ugyanis az ágakkal és a gyökerekkel együtt lélegzik.

Zselnicemeggy levele
Zselnicemeggy

A levél

A fák levelei a bennük található klorofill segítségével és a Nap energiáját felhasználva szén-dioxidból és vízből szerves anyagokat állítanak elő, miközben oxigént termelnek. Továbbá hatalmas mennyiségű vizet párologtatnak el, hogy a nedvkeringés és így a gyökerek által felszívott ásványi anyagok szállítása folyamatos legyen.

A levelek alapszínét a zöld klorofillszemcsék adják, de más, piros és sárga festékanyagok is megtalálhatók bennük. Amikor a mérsékelt övi fák ősszel lombhullatásra készülnek, a klorofill bomlik le elsőként, így láthatóvá válik a többi szín is. Emellett a fa az értékes tápanyagokat igyekszik visszaszállítani a fatörzsbe, hogy ott el tudja raktározni, és ehhez a visszaszállításhoz szükséges cukor felhalmozódása is okozhat vörös elszíneződést a levelekben. A legtöbb fafaj, így az örökzöldek is évente váltják leveleiket, csak utóbbiak nem egyszerre hullatják le az összeset, így télen-nyáron zöld színben tudnak pompázni.

Az őszi lombhullatás lehetővé teszi a fák számára, hogy nyáron a lehető legnagyobb levélfelülettel rendelkező koronát alakítsanak ki, mivel télen nem kell ezt fenntartaniuk. Északon és a magas hegyekben, ahol az év nagy részében hideg van, az örökzöld fák levelei kisebbek, hogy fenn tudja tartani őket, de mindig készen álljanak, ha jobb idő köszönt rájuk. A délebbi, mediterrán tájakon élő fák pedig a hosszú nyári időszakhoz igazítják lombfelületüket.

Diófa porzós barkái és termős virágai
Diófa porzós barkái és termős virágai

A virág

A mérsékelt övi fafajok virágai általában nem feltűnőek, sem színükkel, sem méretükkel nem vonzzák a rovarokat, sőt, sokszor alig lehet őket észrevenni, viszont nagy mennyiségű, igen apró virágport termelnek. Mindez azért van, mert a beporzást többnyire a szél végzi. A virágok jellemzően egyivarúak, azaz vagy porzósak vagy termősek, sőt, néhány fafajta (pl. nyárfa) esetében kétlakiak is lehetnek, vagyis az egyik fán csak hímnemű, a másikon pedig csak nőnemű virágok találhatók meg.

Míg nálunk kisebbségben vannak a rovarok által beporzott fafajták (pl. hárs, akác), addig a trópusi erdőkben ez az általános. Így a trópusi fák virágai jórészt nagy méretűek, élénk színűek és könnyen hozzáférhetőek, mert sok esetben a beporzást nem csak a rovarok, hanem más különböző állatfajok is elvégzik.

A mag és a termés

A magoknak akkor van a legnagyobb esélyük a megtelepedésre, ha ki tudnak jutni a zárt lombkoronájú erdőből. A legkönnyebb dolga azoknak a fafajoknak van, melyek magja vagy termése tud repülni, így a szél nagyobb távolságokra is képes eljuttatni őket (ilyenek pl. a nyárfa, a juhar vagy a fenyő). De a nehezebb terméssel rendelkező fáknak is megvan a maguk stratégiája, pl. a kókuszdió úszik a vízen, a bogyókat megeszik a madarak, a bennük lévő magokat pedig ily módon készítik elő a csírázásra, az olajos magvakat a rágcsálók és más emlősök széthordják és a föld alá rejtik, de van olyan fa is, mint a varázsmogyoró, amely képes messzire pattintani termését.

A termések közül nagyon sok tápláló, ízletes és emberi fogyasztásra is alkalmas. Gyümölcsfáink ősei valamikor mind erdei fák voltak, de jelenlegi tulajdonságaikat már a nemesítéseknek köszönhetik.

A nedv

Nem csak a fák gyümölcseit, magvait használjuk fel, sok fa nedve is rendkívül értékes. A cukorjuhar háncsrétegéből például a lombhullatás előtt a levelekből visszaszállított, elraktározott cukrot nyerik ki. De sok fa tartalmaz olyan járatokat, amelyben nyúlós, gumiszerű anyag van, így ha a fa megsérül, ez az anyag kicsordul és a levegővel érintkezve megszilárdul, bezárva ezzel a sebet. Ilyen pl. a brazil kaucsukfa vagy a fenyőfák gyantája.

Amilyen fantasztikusan sokfélék a fák, olyan sokféleképpen tudjuk felhasználni is őket. Nemesített fáink gyümölcsöt adnak, mézelő fáink mézet, fás szárukat építőanyagként, különféle eszközök alapanyagaként és energiaforrásként is felhasználjuk. A későbbiekben a faanyag kitermelésével fogunk bővebben foglalkozni: ERDŐHASZNÁLAT, FAKITERMELÉS AVAGY HOGY KÉSZÜL A TŰZIFA

 

 

Felhasznált szakirodalom:

David More – Alastair Fitter: Fák, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1990, fordította: Debreczy Zsolt

Mátyás Csaba: Az erdők nagy képeskönyve, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986, szerkesztő: D. Nagy Éva