A LOMBKORONA

Arról már volt szó AZ ERDŐ című bejegyzésünkben, hogy a fák lombkoronája teljesen eltérő lehet attól függően, hogy a fa egymagában áll, vagy társaival együtt zárt állományt alkot. Míg előbbi esetben faji tulajdonságainak megfelelően terebélyesedik, egy sűrű erdő közepén lombkoronája általában magasabban helyezkedik el és oldalirányú növekedésének lehetősége meglehetősen korlátozott. Ettől függetlenül mindkét esetben az a cél, hogy a lehető legnagyobb lombfelülettel a lehető legtöbb napfényt tudja hasznosítani.

A tűlevelű és a lombhullató fák ágainak állása különböző.
A tűlevelű és a lombhullató fák ágainak állása különböző.

A lombkoronát, illetve az azt alkotó ágak állását viszont az adott faj természetes élőhelyén uralkodó időjárási viszonyok határozták meg, mely tulajdonság a mesterségesen ültetett erdők esetében még akadályozhatja is a fákat a túlélésért folytatott küzdelemben.

Ha például megnézzük a csapadék elvezetésének képességét egy lombhullató illetve egy tűlevelű fa esetében, azt látjuk, hogy a lombos fák ágai többnyire ferdén felfelé növekednek, így gyönyörűen elvezetik az esővizet a törzs, illetve a gyökerek irányába, leveleik pedig csak a víz 15%-át fogják fel.

A fenyőknél viszont más a helyzet: az esővíz jó harmadát felfogják, és mivel ágaik inkább oldalirányba nőnek vagy sok esetben ferdén lefelé állnak, a lecsorgó vizet sem tudják a gyökereikhez vezetni. Hogy miért alakult ez így? A tűlevelű fák természetes közegében hűvösebb, csapadékosabb éghajlat uralkodik, ahol a szárazság kevésbé számít problémának, mint pl. a hó nyomása. A télen is levelekkel rendelkező fák hatalmas mennyiségű hó felfogására képesek, ami akár a vesztüket is okozhatná, viszont a sátorszerűen ereszkedő ágak tökéletesen alkalmasak arra, hogy a hó lecsússzon rajtuk, megkönnyítve ezzel a fa terhét.

A lombkorona formája szintén eltérő lehet fiatal és idős fák esetében is. Életének első párszáz évében a fa folyamatosan felfelé törekszik, majd fafajtól függően 100-300 év után az új hajtások egyre rövidebbek lesznek, egymás mellé sorolódnak, és a fa csúcsa eltűnik a többi ág között. A kor előrehaladtával aztán, amikor a keringési folyamatok lelassulnak, a víz és a tápanyagok feljuttatása nehézséget okoz, a legfelső ágak apránként elhalnak.

A fa lombkoronájának formájából tehát következtethetünk jelenleg élőhelyére és származási helyére egyaránt, de segítségével a fa korát is könnyebben meghatározhatjuk.

 

Felhasznált irodalom:

Peter Wohlleben: A fák titkos élete, Park Könyvkiadó, 2016, Budapest, fordította: Balázs István

error: Content is protected !!