A biodiverzitás ma egy igencsak népszerű fogalom, magyarul biológiai sokféleség, mely az élőlények egyedi és közösségi szinten is megjelenő, természetből eredő változatossága. De hogy mégis miért beszélünk erről mostanában, miért van rá égető szükség, bejegyzésünkben megpróbáljuk felvázolni.
A klímaváltozással együtt járó szélsőséges időjárás okozta abiotikus károk (pl. ónos eső, tornádó, szárazság vagy kései fagy) mellett a megnövekedett rovar- és gombatámadásokkal, azaz biotikus károkkal is szembe kell néznie a mai erdőknek.
Utóbbi probléma részben az elsőből következik, hiszen a nagyobb aszályos időszakokban bekövetkező kiszáradás például jelentősen csökkenti a fák ellenálló képességét. Emellett az élénk kereskedelem folyamán, főleg az élő növények behozatala során sok más, kevésbé tervezett és kívánatos élőlényt is sikerül importálnunk az országba, melyek aztán természetes ellenségeik hiányában nagyfokú pusztítást képesek véghezvinni.
Mivel a szárazságtűrés és a különböző támadókkal szembeni védekezés is valamennyire fajspecifikus, így ha egy adott erdőben egymást érik a fajtársak, akkor gyakorlatilag az egész erdő ki van téve ugyanannak a kártevőnek, mint pl. egy elegyetlen tölgyes a tölgyfára specializálódott gyapjas lepkének. Ellenben ha az erdőalkotó fák sorát itt-ott megtörik az elegy-fajok és marad hely a különböző cserjéknek, akkor már nem csak a fizikai távolság tudja megnehezíteni az adott probléma terjedését, de az erdő nagyobb eséllyel ad otthont a támadó rovarok természetes ellenségeinek is. És már itt is vagyunk a biodiverzitás szükségességénél.
A XIX. század végén Julius Theodor Christian Ratzeburg megalkotta az erdőhigiénia fogalmát, mellyel kapcsolatban ő úgy gondolta, hogy az erdőkből minden fölösleges dolgot el kell távolítani, így pl. a holtfákat vagy a haszontalannak tekintett cserjéket. Természetesen az évek során erről jócskán megoszlottak a vélemények, viszont a fentiek tükrében már jól látható, hogy azok az erdők, ahol ezen az elven történt a múltban az erdőgazdálkodás, vagy éppen a mesterségesen telepített erdők miért vannak jobban kitéve a kártevőknek.
De mégis mit tehetünk a biodiverzitás javítása érdekében? Egyrészt szükség van holtfákra, méghozzá minél vastagabb, lehetőleg lábon álló holtfákra, melyek táplálékot és lakóhelyet biztosítanak számos állatfajnak. Ennek egy megkérdőjelezhető, ám hatásos módszere a fák gyűrűzése, amely során a fa kérgét egy szélesebb sávban, körbe lehántják, lehetetlenné téve ezzel a víz- és tápanyag szállítását. Ennél barátibb megoldás lehet az odvas fák pótlására pl. a mesterséges madárodú.
Továbbá szükség lehet a kisebb-nagyobb állóvizek kialakítására is, melyeket a kidőlt fák sok esetben természetesen hoznak létre, élőhelyet biztosítva a vízben vagy vízhez közel élő növényeknek és állatoknak egyaránt. Utolsóként pedig a szerkezeti változatosságot említenénk, melyről már volt ugyan szó, de az elegy fafajok és cserjék nem csak a biodiverzitást segítik elő, hanem a viharokkal szemben is nagyobb ellenállást tesznek lehetővé: pl. a sűrű erdővédő sávok vagy a fenyők között elhelyezkedő lombos fák is mérsékelhetik a szél által okozott károkat.
Röviden összefoglalva: minél nagyobb a fajok sokszínűsége egy élőhelyen, annál kiegyensúlyozottabban tud működni az adott ökoszisztéma. És mi más lehetne a célunk ebben a kibillent világban?
A bejegyzés dr. Csóka György, az ERTI Erdővédelmi Osztály tudományos tanácsadójának 2021.10.07-én, a NAK online fórumán „A klímaváltozás erdészeti, erdővédelmi vonatkozásai” témában elhangzott előadása nyomán készült. A kapcsolódó cikket az alábbi linkre kattintva is elolvashatjátok: https://www.oee.hu/hirek/agazati-szakmai/nak-online-forumsorozat