Előző bejegyzéseinkben a régebbi korok favágási és fahordási szokásairól írtunk, most pedig pár mondatban kitérnénk a fafeldolgozással kapcsolatos további erdei munkákra is.
A különböző fából készült termékek (pl. keréktalp, zsindely, szőlőkaró, vasúti talpfa) a 19. században természetesen nem gépi, hanem kézi munka eredményei voltak, többnyire a favágók és a télen az erdőben munkát vállaló gazdák készítették őket.
A favágókhoz hasonlóan a fafaragók is párban vagy nagyobb csoportokban, partiban vagy bandában dolgoztak. A faanyagot az őket felbérelő uradalmak vagy vállalkozók biztosították számukra. A jó hírű fafaragók az ország távolabbi részein is vállaltak munkát, pl. a Zala és Dráva közötti talpfafaragó falvak munkásai a Bakonyba és a Vértesbe is eljártak dolgozni.
A fafaragók ún. plankáccsal faragták szögletesre a szálfákat, de emellett bárdot, szekercét és ácsfejszét is használtak. Az alátámasztást többnyire két rönk biztosította, de zsindelykészítésnél pl. vonószéken vagy jancsin faragták simára a fát, ami egyfajta satuként működött, és vőgyelő segítségével vésték bele a nútot.
Az erdőből származó termékek közé tartozik a cser is, mely a csertölgy lehántott kérge. A cserhántást főleg tavasszal végezték, frissen vágott és darabolt fákon. Először bakóval előkészítették, majd nyúzó- vagy hántókéssel leválasztották a kérget, azután szárították, végül kévékbe kötve vitték a csertörő malmokba.
Reméljük, hogy a korábbi idők erdei munkálataira történő kitekintésünket Ti is érdekesnek találtátok, a továbbiakban viszont visszatérünk a jelenbe, és azon belül a fákkal, mint élőlényekkel kapcsolatos kutatásokhoz.
Felhasznált irodalom:
Magyar Néprajz II. Gazdálkodás – Erdei munkák