A kőrist bármely kályhatípushoz ajánljuk, kandallóba azoknak, akik szeretik a pattogó tűz hangját. Sok sugárzó energiát áraszt.
Fűtőértéke magas: 2100 kWh/űrméter.
Fülledésre nem hajlamos, hosszú ideig tárolható.
Viszonylag jól hasad, könnyen fűrészelhető.
A bükkel szemben magasabb nedvességtartalommal is jól ég.
Az hagyján, hogy érkezett, nagy részét már el is kapkodták… de még mielőtt bárki a kardjába dőlne, természetesen igyekszünk mindkét fajta tűzifát folyamatosan készleten tartani, hogy minél rövidebb határidővel tudjuk teljesíteni a rendeléseket.
A bükk kiváló tűzifa bármely típusú kandallóhoz vagy kályhához.
Fűtőértéke magas (2100 kWh/űrméter) és állandó, nyugodtan, egyenletesen ég.
Fülledésre érzékeny, így fontos mihamarabb felhasogatni, már csak azért is, mert nyersen jobban hasad. Száraz, jól szellőző helyen érdemes tárolni.
Vizesen nehezen ég, szárazon viszont kiválóan tartja a parazsat. Alacsony a kéregszázaléka. Kevés hamu keletkezik utána.
Ezeket a januári vágású szép szál fákat már a következő fűtési szezonra készítjük elő. A hengereket már fel is fűrészeltük méteresre, és megkezdődött a hasogatás. De ami a legjobb, hogy már most érkeznek rá a megrendelések, melyeket a feldolgozás mellett folyamatosan teljesítünk.
Rendeljetek bátran! Hívjátok a 20/3-849-542-es telefonszámot vagy írjatok az info@bakonytuzifa.hu e-mail címre!
Konyhakész tűzifa és méteres hasított tűzifa árainkat itt találjátok:
Az erdőművelés témakörébe tartozik gyakorlatilag minden, ami a fák csemetekorától a kivágásukig tart. Ez a több évtizedet felölelő munka szakértelmet és körültekintést igényel, célja, hogy az erdő minél több értékes faanyagot és mellékterméket adjon, a környezetvédelmi és üdülési kritériumoknak megfeleljen, és mindenek felett az, hogy az erdő fennmaradjon.
A kitermelés minden esetben a tartamosság elvét kell, hogy kövesse, mely szerint évente csak annyi faanyagot lehet kivágni, amennyi az erdő évi növekedése. Természetesen a kivágott állományok helyett folyamatosan újakat kell telepíteni, de szem előtt kell tartani azt is, hogy az erdő minősége ne romoljon, a talajt ne hagyjuk lepusztulni, a növényevő vadállomány ne legyen nagyobb, mint az erdő tűrőképessége, és mindemellett az erdei életközösség ne szenvedjen károkat.
Az erdőművelés legfontosabb területei az erdőtelepítés, az erdőfelújítás és az állománynevelés. Ezeket három egymást követő bejegyzésben fogjuk egy kicsit részletesebben is bemutatni.
ERDŐTELEPÍTÉS
Első lépésként a talaj vizsgálatára van szükség, mely talajgödör ásásával a helyszínen, majd az innen vett minták laboratóriumi elemzésével történik. A fafajok kiválasztása során figyelembe kell venni a termőhelyi és éghajlati adottságokat, majd a fafajnak leginkább megfelelő szaporítóanyagot kell választani. Fontos, hogy a fő fafaj megfeleljen a termőhelynek, ezeket lehet elegyíteni hasonló növekedésű vagy vágásérettségű fajokkal, melyekről tudni lehet, hogy jól kiegészítik az erdőalkotó fákat.
Tölgyes
Az Alföldön erdős sztyepp klíma uralkodik, melyek jellemző fafajtái talajtípusonként a következők:
A száraz, meszes homoktalaj természetes fája pl. a fehér- és a szürkenyár,
a humuszban gazdag talajoké az akác és az erdeifenyő,
a mélyebb fekvésű vályogtalajoké a nemes nyár és az akác,
a szintén mélyebben fekvő kötött talajoké a kocsányos tölgy és a magas kőris,
a vizes területekre fűz,
a szikes talajra pedig előkészítés után többek között kocsányos tölgy, vadkörte és amerikai kőris is kerülhet.
Tőle északnyugati irányba és a dombvidékek lábánál jellemző a cseres-kocsánytalan tölgyes klíma:
A magasabb fekvésű lazább talajok fája pl. a nemes nyár és a hazai nyár,
a kötöttebb talajoké a kocsányos tölgy, a magas kőris és a mezei szil,
a mélyebb fekvésű területeké az éger, a hazai nyárak és a füzek,
a dombvidékek barna erdőtalajain erdeifenyővel érdemes kezdeni, de a kocsánytalan tölgynek is tökéletes,
a meredek, sekély talajú hegyoldalakon a molyhos tölgy lehet a főfaj,
a kevésbé kötött talaj pedig az akácnak is megfelelő.
Bükkös
Tovább haladva északnyugati irányba és a hegyoldalakon felfelé a gyertyános-tölgyes klíma következik:
A barna erdőtalajok legértékesebb fája a kocsánytalan tölgy, és őt követi az erdei fenyő,
ártereken a kocsányos tölgy és a nyár meghatározó,
a vizesebb helyek a füzeknek és az égernek,
a lazább talajok pedig az akácnak kedveznek.
Az északi és magasabb helyeken a hűvös és párás bükk klíma uralkodik:
Legértékesebb fája egyértelműen a bükk, mely önmagában is zárt erdőt alkot, de elegyíthető pl. vörösfenyővel és hegyi juharral,
szintén remek erdőalkotó fája ennek a klímának a luc, mely elegyíthető bükkel, vörös- és duglászfenyővel.
Az erdősítést a talaj előkészítése, megmunkálása előzi meg. A gyomok, vagy rosszabb esetben a bozótok, cserjék eltávolítását követően ahol lehet, szántással vagy az altalaj lazításával és a felszín tárcsázásával teszik alkalmassá a talajt a csemeték számára. Homokos területen a szántás fokozza az eróziót, ott inkább csak az altalajlazításra lehet szükség. Lejtős területen sem kell teljes talaj-előkészítést végezni, viszont célszerű vízszintes sávokban kissé befelé lejtő teraszokat létrehozni, vagy tányérokat kialakítani a facsemetéknek, melyeket végül a gyökérzetüknél nagyobb méretű gödrökbe lehet ültetni.
Következő bejegyzésünkben az erdőfelújítás témakörével fogunk foglalkozni:
Ha már egyszer a Bakony Tűzifa nevet választottam, beszéljünk egy kicsit magáról a Bakonyról. Mert hát itt élünk és dolgozunk, és nem utolsó sorban maga a tűzifa is innen származik.
Az első bejegyzésben a Bakony elhelyezkedésével, ebből fakadó tulajdonságaival, földtani múltjával és jellegzetességeivel foglalkozunk, második bejegyzésünk pedig ennek a földrajzi egységnek a növény- és állatvilágáról fog szólni.
ELHELYEZKEDÉSE
A Bakony a Dunántúli-középhegység részeként alacsony középhegységnek számít, nagy része 300-400 méterrel fekszik a tengerszint felett, és fantasztikusan változatos felszínnel rendelkezik.
A területet két nagy részre, Északi- és Déli-Bakonyra lehet osztani, melyeket a devecseri törésvonal választ el egymástól. Az Északi-Bakony része a Magas-Bakony, ahol, mint a nevéből is kitalálhatjuk, a legmagasabb csúcsok találhatók: a Kőris-hegy 709 m, a Kék-hegy 661 m magasan, tőlük délebbre pedig a Nagy-Som-hegy 649 m magasan fekszik.
Kőpince-barlang, Vinye
FÖLDTANI JELLEMZŐI
Földtanilag a Bakony egy, a Déli-Alpokból kiszakadt kőzetlemez-töredékhez tartozik, mely az idők során északkeleti irányba tolódott el.
A hegység rétegei főként üledékes kőzetekből, többnyire karbonátokból (pl. dolomit, mészkő, márga) épülnek fel, és tengeri állatmaradványok sokaságait őrzik. Ez azt mutatja, hogy a terület sokáig víz, jobban mondva tenger alatt volt. Míg az ekkor keletkezett üledékes kőzetek egy része szépen rétegződött, más részük a felszín változásával párhuzamosan átalakult, gyűrődött, palásodott.
A sekélyebb, ár-apály területeken törmelékes kőzetek (pl. homokkő) képződött. A vízből kiemelkedő szárazföldek pedig folyamatos lepusztulásnak voltak kitéve, mely helyenként bauxitképződéssel is járt. A legnagyobb ilyen bauxittelep Halimbán található. A növényekkel teli mocsarak helyén pedig később barnaszéntelepek jöttek létre (pl. Ajkán).
A víz alá kerülés, kiemelkedés, lepusztulás ciklusa nagyon sokszor megismétlődött, viszont egy időben a Bakony területét egy hatalmas folyam árasztotta el, mely az Alpokból érkezett, és nem csak üledéket, de kavicsokat is hozott magával, melyek a mai napig sok helyen borítják a felszínt.
A tenger aztán lassan a világtengertől elkülönülő, úgynevezett beltengerré vált, melyből az Északi- és a Déli-Bakony szigetként emelkedett ki. A Déli-Bakony egyes helyein vulkáni tevékenység nyomai is megtalálhatók, a Kab-hegy és a Tálodi-erdő bazalttakarója is erről árulkodik.
A jégkorszak idején a jégmentes helyeken a lehulló porból keletkezett a lösz, mely egy puha kőzet, így pusztulása során jöttek létre a hatalmas, függőleges falakkal határolt horhosok és löszmélyutak.
A Bakonyban számos, különböző korú és kőzetű barlang is található mint a szentgáli Kő-lik vagy a bakonybéli Odvas-kő barlang.
Gaja-Patak, Bodajk
ÉGHAJLATA
A Bakony klímája területenként változó, északnyugati és magasabb részein a hűvös-csapadékos atlanti, délnyugaton a mediterrán, a keleti részeken pedig a meleg kontinentális éghajlat jellemző. A hőmérséklet és a csapadék mennyisége ugyanakkor a domborzattól is függ, így a legtöbb csapadék a hegység északi oldalán, főként a Magas-Bakonyban hullik le.
Természetes tavak, mocsarak nagyon ritkán fellelhetők a Bakonyban, inkább csak a már említett, bazalttakaróval rendelkező területeken találhatók ilyenek (pl. Kab-hegy).
A lehulló csapadékot a Bakony karsztos repedései és üregei nyelik el, gyarapítva ezzel a hegység gyomrában lévő főkarsztvizet, mely források formájában tör újra a felszínre és táplálja a felszíni vizeket. A mély szurdokokon áttörő vadregényes patakok talán a legnépszerűbb túracélpontok, és nem véletlenül, a Cuha, a Gaja vagy az Ördög-árok völgyei felejthetetlen élményt adnak.
A kutak, források vize viszont sajnos évről évre egyre kevesebb, mely egyrészt az egykori bányászat miatti vízszintsüllyesztés, másrészt az erdőirtás miatti csapadékhiány számlájára róható. Éppen ezért minden forrás védett, tisztaságukra nekünk is figyelnünk kell!
A következő bejegyzésünket a Bakony élővilágának szenteljük, és külön kitérünk majd a természetvédelem alatt álló értékeinkre is: A BAKONY ÉLŐVILÁGA
Felhasznált irodalom: K. Gellai Mária – Knauer József: A Bakony rövid ismertetése, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010
Ahhoz, hogy minden évben legyen otthon tűzifánk, tudatos erdőgazdálkodásra van szükség, ahol a gazda a tartamosság elvét követve, több szempontot figyelembe véve választja ki a kivágásra szánt faegyedeket. Az erdőgazdát alapvetően két különböző cél vezérelheti: az előhasználat és a véghasználat. Az előhasználat célja az, hogy a fiatal, vágásra még nem érett állomány fejlődését akadályozó kiszáradt vagy beteg faegyedeket eltávolítsa – ezeket nevelővágásoknak is nevezik. A véghasználat pedig a vágásra érett erdő kitermelése, ahol igyekeznek a lehető legnagyobb arányban értékes faanyagot kinyerni, majd a kitermelés helyén új erdőt telepíteni.
Vágásbecslés
A favágatási terveket minden esetben az illetékes erdőfelügyelőség hagyja jóvá és ellenőrzi. A terv elkészítéséhez szükség van a kitermelendő fatérfogat meghatározására (akkor is, ha a tulajdonos „lábon” adja el a fát, azaz nem ő végzi/végezteti a kitermelést). A fa magasságából, mellmagasságban mért átmérőjéből és fajtájából adott képlet segítségével kiszámítható a fa térfogata. Igen, ez nem kevés méregetést és számolgatást jelent, de szerencsére megfelelő eszközökkel, módszerekkel és különféle segítő táblázatokkal megkönnyíthető ez a munka. A felmérés eredménye még csak a bruttó fatérfogat lesz, mely a kitermelés és anyagmozgatás során keletkező apadékkal, azaz veszteséggel, illetve fajtól függően kéregapadékkal is csökken, így kapjuk meg a nettó térfogatot.
A fa mint nyersanyag
Felhasználás szempontjából két fő típust különböztetünk meg: a tőtől a csúcsig egyenesen futó törzsű fákat, mint a fenyők és a koronában elágazó, lombos fákat. Műszakilag az egyenes törzsűek sokkal jobban használhatók, így sok esetben igyekeznek a lombos fafajokat is ennek a célnak megfelelően nemesíteni. Nem csak az egyenes törzs számít, de a fa annál értékesebb, ha minél hosszabb szakaszon gallytalan, keresztmetszete kör alakú, a bél a kör középpontjával egybeesik és évgyűrűi egyenletesek.
A fa termékek csodálatos rajzolatát az évgyűrűhatárok és a bélsugártükrök alakítják ki. A legszebb színfurnér húr irányú késeléssel állítható elő. Kevésbé szép végeredményt ad az úgynevezett hámozási vagy vakfurnér, amelyet a fa forgatásával, az évgyűrűkkel párhuzamosan fejtenek le.
A fa felépítéséről részletesebben AZ ÉLŐ FA című bejegyzésünkben olvashattok.
Az 5 cm-nél vékonyabb ágakat, gallyakat vékonyfának, az ezeknél vastagabbakat vastagfának nevezzük. A fafajtákat általában három nagy csoportba sorolják:
A keménylombos fafajok fája nehéz és kemény (pl. tölgy, cser, akác, bükk, gyertyán, kőris, dió, szil, juhar, platán)
A lágylombos fafajok fája könnyű és puha (pl. nyár, fűz, hárs, nyír, éger, vadgesztenye)
A fenyők fája pedig lehet könnyű és puha (pl. erdei- vagy borovifenyő, lucfenyő), de nehéz és kemény is (pl. feketefenyő, vörösfenyő, tiszafa)
A faválaszték
Erdei faválaszték tekintetében egy másfajta csoportosításról is beszélhetünk, mely alapján két nagy gyűjtőcsoportot, a szerfa- vagy iparifa és a tűzifaválasztékok csoportját különíthetjük el egymástól. Ipari szempontból a fatörzs legértékesebb része a rönk, azon belül pedig a furnérrönk, mely 30-40 cm-nél vastagabb, így általában a tőrészből kikerülő farész. Erre a célra a legmegfelelőbb fafajták pl. a tölgy, kőris, szil, dió, platán, szelídgesztenye, vadgyümölcsök, bükk, éger, fűz, nyár, nyír, hárs. A vékonyabb fákból többek között gyufaipari rönk, ceruzarönk, fűrészrönk, talpfarönk stb. készülhet. A rönkméretet el nem érő fadarabok szintúgy felhasználhatók ipari célokra, fűrészáru előállítására.
Méretétől függően a tűzifa lehet:
vastag tűzifa: 12 cm-nél vastagabb, 1 m hosszú, hengeres vagy hasított
dorongfa: 6-11 cm vastag, 1 m hosszú, hengeres
botfa: 3-5 cm vastag, 1 m hosszú
ágfa/gallyfa: 5 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
rőzsefa: 3 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
ágtuskó: olyan elágazás, melynek legnagyobb átmérője 40 cm, 1 m hosszú
gyökértuskó: a döntő vágáslap alatti tuskó, 1 méternél rövidebb, hasított
A tűzifa fűtőértéke függ a fa fajtájától és a vastagságától is, így fűtési célokra leginkább a keménylombos fák vastag illetve dorongfái a legmegfelelőbbek. A FA FŰTŐÉRTÉKE című bejegyzésünkben erről a témáról részletesebben is olvashattok.
A megfelelő választék kialakításához érdemes ismerni a fák jellegzetes hibáit is. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a göcs, a repedés, a görbeség, a rönkvastagodás, az álgeszt, illetve már kitermelt fa esetében fülledés, barnulás, kékülés és korhadás is előfordulhat, ezek kifejezetten a nem megfelelő tárolás miatt alakulnak ki.
A fakitermelés megtervezése
Mivel az erdőgazda kötelessége megóvni természeti kincseinket, különösen a fajvédelem alatt álló fajokat és a területi védelem alatt álló erdőket, ezért a fakitermelési munkákat a fészkelési és vegetációs időszakon kívülre érdemes ütemeznie. Legideálisabb ezeket télre időzíteni, amikor a munkafolyamatok a legkevésbé bolygatják meg a talajt és roncsolják a talajmenti növényzetet. Emellett fokozottan kell figyelnie a facsemeték megóvására, illetve a fészkes és odvas fákra, melyek lakói ugyanolyan fontosak az erdő egyensúlyának fenntartásában, mint bármelyik más növény vagy állat.
A fakitermelési munkák fokozottan balesetveszélyesek, ezért az Erdészeti Biztonsági Szabályzat ezt egy külön tanfolyamon elsajátított ismeretekhez köti. A fakitermelés megszervezésénél sok szempontot kell figyelembe venni, pl. a dőlésirányt, amelyet a terepviszonyok és az uralkodó szélirány határoznak meg, de sokat számít, hogy teljes erdőrészlet kitermeléséről vagy csak gyérítésről van szó, hogy milyen úton lehet megközelíteni a fákat és hol fogják darabolni, felkészíteni illetve készletezni a faanyagot. Mindegyik esetben az a legfontosabb, hogy a kidöntött fa és a fa környezete egyaránt a lehető legkisebb kárt szenvedje.
A fakitermelés menete
A fakitermelés legveszélyesebb és egyben a legnagyobb szakértelmet és gyakorlatot kívánó része a döntés. A fa kidöntését a gallyazás követi, amelynél a törzs védelme az elsődleges, majd következik a választékolás vagy hossztolás. A cél az, hogy minél értékesebb darabokra osszák fel a fatörzset, amelyhez szükséges a faválasztékok követelményeinek ismerete és nem kevés gyakorlat. A bejelölt fákat ezután feldarabolják. Darabolás során figyelni kell arra, hogy a vágás merőleges legyen a fa hossztengelyére és ne okozzon sérülést a fában.
Végül már csak a felkészítés van hátra, amikor értékesíthető állapotba hozzák a fadarabokat pl. ágcsonkok, ágdudorok göcsözésével. Ilyenkor kerül sor a kérgezésre, a szabványnál vastagabb fadarabok hasítására illetve az úgynevezett „S” kapcsozásra, mely a bélből induló hajszálrepedések szétnyílását akadályozza meg.
Erdei rakodó
A fakitermelés folyamán vagy utána szükség van a kitermelt faanyag pontos számbavételére választékonként és fafajtánként külön vezetve. Rönkök esetében az adatokat a fa bütüjére is felvezetik a rendeltetésének és minőségének jelével együtt. A vastag tűzifát sarangokba rakják és erdei űrméterben jegyzik.
A közelítési munka lényege az, hogy a faanyagot olyan helyre, pl. utak mellé mozgassák, ahonnan a felhasználókhoz további erdőművelési károk nélkül lehessen majd elszállítani. A közelítés végezhető kézzel illetve ló vagy gép segítségével. Természetesen a gépi (traktoros) megoldás a legkevésbé kedvező a növényzet számára, azonban a gazdáknak nincs minden esetben más lehetősége. A készletezés tehát már az utak mentén történik, ezt a helyet rakodónak nevezik. A rönkfát máglyába, a vastag tűzifát sarangba, az ágfát rakatba rakva készletezik.
Az erdőgazda a kitermelésen túl foglalkozhat még különféle fagyártmányok készítésével is. Megfelelő gépekkel és gyakorlattal ez további remek bevételi forrást jelenthet. A fagyártmányok paramétereit szabványok határozzák meg, ezekhez igazodva készülhet pl. gerenda, talpfa, parkettléc, szőlőkaró, ládadeszka stb.
Az erdőhasználat tehát mindezt magába foglalja, a gazdának nagyon sok szempontot figyelembe kell vennie az állomány védelme, saját biztonsága és annak érdekében, hogy minél értékesebb faanyagot tudjon kitermelni. A tűzifa magától értetődően nem a legértékesebb fatörzsekből kerül ki, ellenben a megfelelő minőség biztosítása a tűzifa piacon is elengedhetetlen.
Felhasznált szakirodalom:
Szász Tibor: Erdőhasználat, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor
Gencsi Zoltán: Természetvédelem, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor
Rendeljetek bátran! Hívjátok a 20/3-849-542-es telefonszámot vagy írjatok az info@bakonytuzifa.hu e-mail címre!
A fa termékek csodálatos rajzolatát az évgyűrűhatárok és a bélsugártükrök alakítják ki. A legszebb színfurnér húr irányú késeléssel állítható elő. Kevésbé szép végeredményt ad az úgynevezett hámozási vagy vakfurnér, amelyet a fa forgatásával, az évgyűrűkkel párhuzamosan fejtenek le.