ERDŐHASZNÁLAT, FAKITERMELÉS AVAGY HOGY KÉSZÜL A TŰZIFA

Kitermelt fa, tűzifa
Kitermelt fa, tűzifa

Erdőhasználat

Ahhoz, hogy minden évben legyen otthon tűzifánk, tudatos erdőgazdálkodásra van szükség, ahol a gazda a tartamosság elvét követve, több szempontot figyelembe véve választja ki a kivágásra szánt faegyedeket. Az erdőgazdát alapvetően két különböző cél vezérelheti: az előhasználat és a véghasználat. Az előhasználat célja az, hogy a fiatal, vágásra még nem érett állomány fejlődését akadályozó kiszáradt vagy beteg faegyedeket eltávolítsa – ezeket nevelővágásoknak is nevezik. A véghasználat pedig a vágásra érett erdő kitermelése, ahol igyekeznek a lehető legnagyobb arányban értékes faanyagot kinyerni, majd a kitermelés helyén új erdőt telepíteni.

Vágásbecslés

A favágatási terveket minden esetben az illetékes erdőfelügyelőség hagyja jóvá és ellenőrzi. A terv elkészítéséhez szükség van a kitermelendő fatérfogat meghatározására (akkor is, ha a tulajdonos „lábon” adja el a fát, azaz nem ő végzi/végezteti a kitermelést). A fa magasságából, mellmagasságban mért átmérőjéből és fajtájából adott képlet segítségével kiszámítható a fa térfogata. Igen, ez nem kevés méregetést és számolgatást jelent, de szerencsére megfelelő eszközökkel, módszerekkel és különféle segítő táblázatokkal megkönnyíthető ez a munka. A felmérés eredménye még csak a bruttó fatérfogat lesz, mely a kitermelés és anyagmozgatás során keletkező apadékkal, azaz veszteséggel, illetve fajtól függően kéregapadékkal is csökken, így kapjuk meg a nettó térfogatot.

A fa mint nyersanyag

Felhasználás szempontjából két fő típust különböztetünk meg: a tőtől a csúcsig egyenesen futó törzsű fákat, mint a fenyők és a koronában elágazó, lombos fákat. Műszakilag az egyenes törzsűek sokkal jobban használhatók, így sok esetben igyekeznek a lombos fafajokat is ennek a célnak megfelelően nemesíteni. Nem csak az egyenes törzs számít, de a fa annál értékesebb, ha minél hosszabb szakaszon gallytalan, keresztmetszete kör alakú, a bél a kör középpontjával egybeesik és évgyűrűi egyenletesek.

A fa termékek csodálatos rajzolatát az évgyűrűhatárok és a bélsugártükrök alakítják ki. A legszebb színfurnér húr irányú késeléssel állítható elő. Kevésbé szép végeredményt ad az úgynevezett hámozási vagy vakfurnér, amelyet a fa forgatásával, az évgyűrűkkel párhuzamosan fejtenek le.

A fa felépítéséről részletesebben AZ ÉLŐ FA című bejegyzésünkben olvashattok.

Az 5 cm-nél vékonyabb ágakat, gallyakat vékonyfának, az ezeknél vastagabbakat vastagfának nevezzük. A fafajtákat általában három nagy csoportba sorolják:

  • A keménylombos fafajok fája nehéz és kemény (pl. tölgy, cser, akác, bükk, gyertyán, kőris, dió, szil, juhar, platán)
  • A lágylombos fafajok fája könnyű és puha (pl. nyár, fűz, hárs, nyír, éger, vadgesztenye)
  • A fenyők fája pedig lehet könnyű és puha (pl. erdei- vagy borovifenyő, lucfenyő), de nehéz és kemény is (pl. feketefenyő, vörösfenyő, tiszafa)

A faválaszték

Erdei faválaszték tekintetében egy másfajta csoportosításról is beszélhetünk, mely alapján két nagy gyűjtőcsoportot, a szerfa- vagy iparifa és a tűzifaválasztékok csoportját különíthetjük el egymástól. Ipari szempontból a fatörzs legértékesebb része a rönk, azon belül pedig a furnérrönk, mely 30-40 cm-nél vastagabb, így általában a tőrészből kikerülő farész. Erre a célra a legmegfelelőbb fafajták pl. a tölgy, kőris, szil, dió, platán, szelídgesztenye, vadgyümölcsök, bükk, éger, fűz, nyár, nyír, hárs. A vékonyabb fákból többek között gyufaipari rönk, ceruzarönk, fűrészrönk, talpfarönk stb. készülhet. A rönkméretet el nem érő fadarabok szintúgy felhasználhatók ipari célokra, fűrészáru előállítására.

Méretétől függően a tűzifa lehet:

  • vastag tűzifa: 12 cm-nél vastagabb, 1 m hosszú, hengeres vagy hasított
  • dorongfa: 6-11 cm vastag, 1 m hosszú, hengeres
  • botfa: 3-5 cm vastag, 1 m hosszú
  • ágfa/gallyfa: 5 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
  • rőzsefa: 3 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
  • ágtuskó: olyan elágazás, melynek legnagyobb átmérője 40 cm, 1 m hosszú
  • gyökértuskó: a döntő vágáslap alatti tuskó, 1 méternél rövidebb, hasított

A tűzifa fűtőértéke függ a fa fajtájától és a vastagságától is, így fűtési célokra leginkább a keménylombos fák vastag illetve dorongfái a legmegfelelőbbek. A FA FŰTŐÉRTÉKE című bejegyzésünkben erről a témáról részletesebben is olvashattok.

A megfelelő választék kialakításához érdemes ismerni a fák jellegzetes hibáit is. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a göcs, a repedés, a görbeség, a rönkvastagodás, az álgeszt, illetve már kitermelt fa esetében fülledés, barnulás, kékülés és korhadás is előfordulhat, ezek kifejezetten a nem megfelelő tárolás miatt alakulnak ki.

A fakitermelés megtervezése

Mivel az erdőgazda kötelessége megóvni természeti kincseinket, különösen a fajvédelem alatt álló fajokat és a területi védelem alatt álló erdőket, ezért a fakitermelési munkákat a fészkelési és vegetációs időszakon kívülre érdemes ütemeznie. Legideálisabb ezeket télre időzíteni, amikor a munkafolyamatok a legkevésbé bolygatják meg a talajt és roncsolják a talajmenti növényzetet. Emellett fokozottan kell figyelnie a facsemeték megóvására, illetve a fészkes és odvas fákra, melyek lakói ugyanolyan fontosak az erdő egyensúlyának fenntartásában, mint bármelyik más növény vagy állat.

A fakitermelési munkák fokozottan balesetveszélyesek, ezért az Erdészeti Biztonsági Szabályzat ezt egy külön tanfolyamon elsajátított ismeretekhez köti. A fakitermelés megszervezésénél sok szempontot kell figyelembe venni, pl. a dőlésirányt, amelyet a terepviszonyok és az uralkodó szélirány határoznak meg, de sokat számít, hogy teljes erdőrészlet kitermeléséről vagy csak gyérítésről van szó, hogy milyen úton lehet megközelíteni a fákat és hol fogják darabolni, felkészíteni illetve készletezni a faanyagot. Mindegyik esetben az a legfontosabb, hogy a kidöntött fa és a fa környezete egyaránt a lehető legkisebb kárt szenvedje.

A fakitermelés menete

A fakitermelés legveszélyesebb és egyben a legnagyobb szakértelmet és gyakorlatot kívánó része a döntés. A fa kidöntését a gallyazás követi, amelynél a törzs védelme az elsődleges, majd következik a választékolás vagy hossztolás. A cél az, hogy minél értékesebb darabokra osszák fel a fatörzset, amelyhez szükséges a faválasztékok követelményeinek ismerete és nem kevés gyakorlat. A bejelölt fákat ezután feldarabolják. Darabolás során figyelni kell arra, hogy a vágás merőleges legyen a fa hossztengelyére és ne okozzon sérülést a fában.

Végül már csak a felkészítés van hátra, amikor értékesíthető állapotba hozzák a fadarabokat pl. ágcsonkok, ágdudorok göcsözésével. Ilyenkor kerül sor a kérgezésre, a szabványnál vastagabb fadarabok hasítására illetve az úgynevezett „S” kapcsozásra, mely a bélből induló hajszálrepedések szétnyílását akadályozza meg.

Erdei rakodó Zirc környékén
Erdei rakodó

A fakitermelés folyamán vagy utána szükség van a kitermelt faanyag pontos számbavételére választékonként és fafajtánként külön vezetve. Rönkök esetében az adatokat a fa bütüjére is felvezetik a rendeltetésének és minőségének jelével együtt. A vastag tűzifát sarangokba rakják és erdei űrméterben jegyzik.

A közelítési munka lényege az, hogy a faanyagot olyan helyre, pl. utak mellé mozgassák, ahonnan a felhasználókhoz további erdőművelési károk nélkül lehessen majd elszállítani. A közelítés végezhető kézzel illetve ló vagy gép segítségével. Természetesen a gépi (traktoros) megoldás a legkevésbé kedvező a növényzet számára, azonban a gazdáknak nincs minden esetben más lehetősége. A készletezés tehát már az utak mentén történik, ezt a helyet rakodónak nevezik. A rönkfát máglyába, a vastag tűzifát sarangba, az ágfát rakatba rakva készletezik.

Az erdőgazda a kitermelésen túl foglalkozhat még különféle fagyártmányok készítésével is. Megfelelő gépekkel és gyakorlattal ez további remek bevételi forrást jelenthet. A fagyártmányok paramétereit szabványok határozzák meg, ezekhez igazodva készülhet pl. gerenda, talpfa, parkettléc, szőlőkaró, ládadeszka stb.

Az erdőhasználat tehát mindezt magába foglalja, a gazdának nagyon sok szempontot figyelembe kell vennie az állomány védelme, saját biztonsága és annak érdekében, hogy minél értékesebb faanyagot tudjon kitermelni. A tűzifa magától értetődően nem a legértékesebb fatörzsekből kerül ki, ellenben a megfelelő minőség biztosítása a tűzifa piacon is elengedhetetlen.

 

 

Felhasznált szakirodalom:

Szász Tibor: Erdőhasználat, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor

Gencsi Zoltán: Természetvédelem, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor

 

 

AZ ERDŐ

Előző bejegyzésünkben a fáról mint növényről írtunk bővebben, felépítéséről, tulajdonságairól, a benne lejátszódó folyamatokról. Ha még nem olvastátok, erre a linkre kattintva megtaláljátok: AZ ÉLŐ FA

A fák zárt állományt, azaz erdőket alkotnak. Jelentős erdőalkotó fánk a bükk.
Bükk, úton Egerből Lillafüred felé, 2016

Zárt állomány

Vizsgáltuk a fafajták nagyobb csoportjainak jellemzőit és a köztük lévő lényegesebb eltéréseket. A természetben viszont ritkán fordul elő az, hogy egy fa egymagában állva, faji tulajdonságai szerint nőhet, terebélyesedhet, ilyen fákkal főleg parkokban találkozhatunk. A mérsékelt övön a fák általában zárt állományt, azaz erdőt alkotnak, ahol egymással versengenek a fényért, így koronájuk sokkal magasabban helyezkedik el és kisebb helyet is foglal. Ha a magasabb fák lombkoronája összezáródik, akkor kisebb társaik idővel kiszorulnak az adott területről, így az erdőkre jellemző, hogy állományukat egy bizonyos fafajta vagy néhány fafaj társulása uralja.

Erdőalkotó és pionír fák

A jellegzetes erdőalkotó fák, mint a bükk, a tölgy vagy a gyertyán jóval lassabban nőnek, mint az úgynevezett pionír fák (nyír, nyár, éger). Utóbbiak könnyű terméseit a szél könnyen eljuttatja olyan helyekre, ahol még nincsenek fák. Jellemzően igen gyorsan fejlődnek és nagyon hamar, akár már 5 év után termést hoznak. Erdőalkotó fáink 20-30 év után fordulnak termőre, kisebb mennyiségű termésük sokkal több tápanyagot tartalmaz, súlyánál fogva nem jut nagyon messze szülőjétől, de így is nagyobb eséllyel indul a fényért folyó versenyben, mint pionír társaik.

Éghajlat

Hazánkban a csapadékban gazdag területeken kocsányos tölgyesek, a kevésbé csapadékos, sziklás részeken kocsánytalan, cser-, molyhos és magyartölgyesek jönnek létre. A hűvösebb, nedvesebb helyeken vagy a magasabb hegyvidékeken a tölgyet kiszorítja a bükk. A sziklás hegyekben és az északi hordaléktalajokon az erdei fenyő az uralkodó faj, többnyire nyírrel társulva, míg az esősebb északi területeken a luc veszi át a helyét. A nedves, mocsaras helyek fája pedig jellemzően az éger.

Az erdők aljnövényzete is függ természetesen az éghajlattól és a csapadék mennyiségétől, de ezeken túl jórészt a lombkoronán átszűrődő fény mennyiségétől. Míg egy nyíres esetében a napfény 1/20-ad része jut a cserjéknek és más lágyszárú növényeknek, úgy egy bükkös esetében csak 1/200-ad része.

Erdőszintek

Az erdőt függőlegesen különböző szintekre tudjuk tagolni, minden szintnek megvannak a maga jellemző életfeltételei, és ezekhez igazodva a saját jellegzetes növény- és állatvilága. A mérsékelt övi erdőkben akár kilenc szintet is találhatunk, tőlünk északabbra vagy magasabb hegységekben ez a szám már kevesebb, míg a trópusi esőerdőkben jóval több szint is felfedezhető.

Élővilág

Az élővilágon belül megkülönböztetünk termelő, fogyasztó és lebontó szervezeteket, melyek mindegyike fontos részét képezi az élet körforgásának. A növények ugyanis csak akkor tudnak szerves anyagokat előállítva növekedni, ha a lebontó szervezetek a talajban lévő tápanyagot a növények által felvehető állapotba hozzák. A növényeket elfogyasztják a növényevők, a növényevőket a ragadozók, és végül mindegyikük szerves anyagként a talajban végzi. A kényes egyensúlyt könnyű felborítani, így ha például levadásszuk a ragadozók egy részét,  elszaporodhatnak a növényevők, akik nem csak több termést és friss hajtást fogyasztanak, de más, fizikai károkat is okozhatnak a növényzetben.

Természetes erdők ma már csak a nehezen megközelíthető, művelésre alkalmatlan területeken találhatók.
Gaja-szurdok a Bakonyban, Bodajk mellett, 2011

Természetes erdő

Ma már kevés olyan erdő van a Földön, amely ember által érintetlen, főleg a nehezen megközelíthető, művelésre alkalmatlan területeken találhatók még ilyenek. Egyrészt a fa egy igen fontos nyersanyag az ember számára, másrészt az erdővel benőtt területeket sok más célra is fel kívánja használni. A fakivágás ma már a legtöbb helyen szabályokhoz van kötve, de nem csak az erdőirtás az egyetlen emberi beavatkozás, a különböző táj- és klímaidegen fafajok betelepítése is veszélyeztetheti a meglévő élővilágot, a környezetszennyezésről vagy a vadászatról nem is beszélve.

Mert mint látjuk, az erdők nem csak fákból állnak. Az erdő valójában egy többszintű növényi társulásokból álló közösség, amelyben növény- és állatvilág szoros kölcsönhatásban él egymással és környezetével. A természetes erdők növényvilága mindig annak a célnak megfelelően alakul, hogy az adott környezeti tényezők mellett, a Nap energiájának maximális kihasználásával a lehető legnagyobb szervesanyag-termelést és beépítést tudja megvalósítani. Asszimilációjuk mellékterméke pedig a számunkra létfontosságú oxigén.

Az elemek körforgásáról és a szabályozott erdőgazdálkodás fontosságáról alábbi bejegyzésünkben is olvashattok:

A FA MINT KÖRNYEZETBARÁT TÜZELŐANYAG

 

 

Felhasznált szakirodalom:

David More – Alastair Fitter: Fák, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1990, fordította: Debreczy Zsolt

Mátyás Csaba: Az erdők nagy képeskönyve, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986, szerkesztő: D. Nagy Éva

AZ ÉLŐ FA

Az élő fa
Gaja-szurdok, Bodajk, 2011

Beszéltünk már a fáról, mint megújuló energiaforrásról, megnéztük az égési folyamatát, a különböző fajok tulajdonságait tűzifaként, de arról, hogy mi is az a növény, amelyet nem csak tüzelésre, de számtalan más módon is felhasználunk, még nem esett szó. Jelen bejegyzésünkben igyekszünk ezt pótolni.

A fa meghatározása

Fának nevezzük azokat a növényeket, amelyek áttelelő rügyei a többi növényhez (pl. cserjékhez, bokrokhoz) képest a legmagasabban helyezkednek el.

Általában 3-4 méternél magasabbak és két részre tagolhatók:

  • törzsre, mely főágával vagy főágaival a magasba tör, miközben évről-évre vastagabb lesz
  • koronára, mely igyekszik a rendelkezésére álló teret mindinkább kitölteni

A kis méretű fákat és a nagy méretű bokrokat nehéz egyértelműen elkülöníteni egymástól, így a besorolásban az adott növény rokonságát is figyelembe szokták venni, pl. hiába bokor alakú az almafa, attól még a fák közé sorolják.

A fafajták csoportosítása

A fafajtákat két nagy csoportba sorolhatjuk:

  • a nyitvatermők levelei leginkább pikkely- vagy tűszerűek
  • a zárvatermőké pedig nagyok, laposak és gyakran áttetszők

A további csoportosításokat a levelek alakja és színe, a kéreg felülete és színe, valamint a rügy színe alapján szokták kialakítani. A fafajtákat rendkívüli sokszínűség jellemzi, az éghajlati és környezeti tényezőkhöz igazodva különböző túlélési technikákat fejlesztettek ki. Fény felé törő külső jegyeik és belső felépítésük viszont összeköti őket. Nézzük hát meg a fa fontos részeit kicsit közelebbről.

A törzs

A fás rész folyamatosan vastagodik, ahogy sejtjeibe a fa levelei által előállított szerves anyagok épülnek be. Az élettelen kérget lehántva az élő kéregszövetre, a háncsra bukkanunk, melyet a fatesttől egy nagyon vékony, nyálkás réteg, a kambium választ el. A kambium képes a vastagodást eredményező növekedésre, befele fatest-, kifelé háncssejtek keletkeznek benne.

A fatörzs keresztmetszeteAz élő faszövet (szíjács) hosszirányban futó rostsejtjei végzik a víz és a tápsók szállítását felfelé, a levelek felől pedig a háncsréteg szállítja a kész szerves anyagokat lefelé. A vékony élő rész alatti holt faanyagra (gesztre) mint erős vázra, támasztékra van szüksége a növénynek. Egyes fafajták színes geszttel rendelkeznek, mely ránézésre is elkülönül a szíjácstól, másoknál nincs színbeli különbség, sőt, vannak úgynevezett szíjácsfák, melyeknél nem is alakul ki a geszt. Illetve létezik álgeszt, mely akkor alakul ki, ha a fából védekező reakciót vált ki valamilyen időjárási körülmény vagy gombatámadás – ez jellemzően sötétebb színű és nem követi az évgyűrűk vonalát.

A mi égövünkön télen a növekedés megszakad, így minden évben egy fa- illetve háncsréteg képződik. Mindez jól láthatóan, évgyűrűk formájában jelenik meg a fatörzs keresztmetszetén, és segítségükkel a fa életkorát pontosan meg lehet határozni. De az évgyűrűk nem csak a fa életkorát mutatják meg, hanem az elmúlt évek időjárását, éghajlatát is meg lehet belőle állapítani, vízhiányos években ugyanis alig képződik fatest. A gyorsan növő fafajták és a fiatal fák évgyűrűi sokkal szélesebbek, mint a lassan növő vagy idősebb társaiké.

A simább kérgű fák törzsén és ágain szabad szemmel is látható apró pontok a fa légzőnyílásai. A fatörzs ugyanis az ágakkal és a gyökerekkel együtt lélegzik.

Zselnicemeggy levele
Zselnicemeggy

A levél

A fák levelei a bennük található klorofill segítségével és a Nap energiáját felhasználva szén-dioxidból és vízből szerves anyagokat állítanak elő, miközben oxigént termelnek. Továbbá hatalmas mennyiségű vizet párologtatnak el, hogy a nedvkeringés és így a gyökerek által felszívott ásványi anyagok szállítása folyamatos legyen.

A levelek alapszínét a zöld klorofillszemcsék adják, de más, piros és sárga festékanyagok is megtalálhatók bennük. Amikor a mérsékelt övi fák ősszel lombhullatásra készülnek, a klorofill bomlik le elsőként, így láthatóvá válik a többi szín is. Emellett a fa az értékes tápanyagokat igyekszik visszaszállítani a fatörzsbe, hogy ott el tudja raktározni, és ehhez a visszaszállításhoz szükséges cukor felhalmozódása is okozhat vörös elszíneződést a levelekben. A legtöbb fafaj, így az örökzöldek is évente váltják leveleiket, csak utóbbiak nem egyszerre hullatják le az összeset, így télen-nyáron zöld színben tudnak pompázni.

Az őszi lombhullatás lehetővé teszi a fák számára, hogy nyáron a lehető legnagyobb levélfelülettel rendelkező koronát alakítsanak ki, mivel télen nem kell ezt fenntartaniuk. Északon és a magas hegyekben, ahol az év nagy részében hideg van, az örökzöld fák levelei kisebbek, hogy fenn tudja tartani őket, de mindig készen álljanak, ha jobb idő köszönt rájuk. A délebbi, mediterrán tájakon élő fák pedig a hosszú nyári időszakhoz igazítják lombfelületüket.

Diófa porzós barkái és termős virágai
Diófa porzós barkái és termős virágai

A virág

A mérsékelt övi fafajok virágai általában nem feltűnőek, sem színükkel, sem méretükkel nem vonzzák a rovarokat, sőt, sokszor alig lehet őket észrevenni, viszont nagy mennyiségű, igen apró virágport termelnek. Mindez azért van, mert a beporzást többnyire a szél végzi. A virágok jellemzően egyivarúak, azaz vagy porzósak vagy termősek, sőt, néhány fafajta (pl. nyárfa) esetében kétlakiak is lehetnek, vagyis az egyik fán csak hímnemű, a másikon pedig csak nőnemű virágok találhatók meg.

Míg nálunk kisebbségben vannak a rovarok által beporzott fafajták (pl. hárs, akác), addig a trópusi erdőkben ez az általános. Így a trópusi fák virágai jórészt nagy méretűek, élénk színűek és könnyen hozzáférhetőek, mert sok esetben a beporzást nem csak a rovarok, hanem más különböző állatfajok is elvégzik.

A mag és a termés

A magoknak akkor van a legnagyobb esélyük a megtelepedésre, ha ki tudnak jutni a zárt lombkoronájú erdőből. A legkönnyebb dolga azoknak a fafajoknak van, melyek magja vagy termése tud repülni, így a szél nagyobb távolságokra is képes eljuttatni őket (ilyenek pl. a nyárfa, a juhar vagy a fenyő). De a nehezebb terméssel rendelkező fáknak is megvan a maguk stratégiája, pl. a kókuszdió úszik a vízen, a bogyókat megeszik a madarak, a bennük lévő magokat pedig ily módon készítik elő a csírázásra, az olajos magvakat a rágcsálók és más emlősök széthordják és a föld alá rejtik, de van olyan fa is, mint a varázsmogyoró, amely képes messzire pattintani termését.

A termések közül nagyon sok tápláló, ízletes és emberi fogyasztásra is alkalmas. Gyümölcsfáink ősei valamikor mind erdei fák voltak, de jelenlegi tulajdonságaikat már a nemesítéseknek köszönhetik.

A nedv

Nem csak a fák gyümölcseit, magvait használjuk fel, sok fa nedve is rendkívül értékes. A cukorjuhar háncsrétegéből például a lombhullatás előtt a levelekből visszaszállított, elraktározott cukrot nyerik ki. De sok fa tartalmaz olyan járatokat, amelyben nyúlós, gumiszerű anyag van, így ha a fa megsérül, ez az anyag kicsordul és a levegővel érintkezve megszilárdul, bezárva ezzel a sebet. Ilyen pl. a brazil kaucsukfa vagy a fenyőfák gyantája.

Amilyen fantasztikusan sokfélék a fák, olyan sokféleképpen tudjuk felhasználni is őket. Nemesített fáink gyümölcsöt adnak, mézelő fáink mézet, fás szárukat építőanyagként, különféle eszközök alapanyagaként és energiaforrásként is felhasználjuk. A későbbiekben a faanyag kitermelésével fogunk bővebben foglalkozni: ERDŐHASZNÁLAT, FAKITERMELÉS AVAGY HOGY KÉSZÜL A TŰZIFA

 

 

Felhasznált szakirodalom:

David More – Alastair Fitter: Fák, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1990, fordította: Debreczy Zsolt

Mátyás Csaba: Az erdők nagy képeskönyve, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986, szerkesztő: D. Nagy Éva

MIÉRT NE FŰTSÜNK NEDVES FÁVAL

Tűzifa tárolása felhasogatva
Hasított, konyhakész tűzifa, bükk

A frissen kitermelt fa tömegének a felét a víz adja. A megfelelően kiszárított fa nedvességtartalma a levegő páratartalmától függően még 15-20% – ezt nevezzük légszáraz tűzifának, mely már tökéletesen alkalmas fűtési célokra. Hogy mindezt hogy érjük el és miért fontos figyelnünk rá? Pontokba szedtük a legfontosabb tudnivalókat.

A TŰZIFA SZÁRÍTÁSÁNÁL AZ ALÁBBI SZEMPONTOKAT ÉRDEMES FIGYELEMBE VENNÜNK:

  • A tűzifát lehetőleg minél előbb fűrészeljük fel és hasogassuk össze, mert minél kisebb darabokban tároljuk, annál hamarabb fog kiszáradni.
  • A rakatokat úgy érdemes kialakítani, hogy alatta és mögötte is tudjon járni a levegő.
  • Tároljuk esőtől védett, fedett helyen, de zárt térben biztosítsuk a levegő áramlását.

 

A FENTI TANÁCSOKAT AZÉRT IS KELL KOMOLYAN VENNI, MERT NEDVES FÁVAL VALÓ TÜZELÉS ESETÉN A KÖVETKEZŐ HÁTRÁNYOKKAL TALÁLJUK SZEMBE MAGUNKAT:

  • A fa csak akkor ég el, ha először kifőzzük belőle a vizet. Minél több vízről van tehát szó, annál több energiát kell erre szánni: literenként 700 Wh energiát veszítünk így el.
  • Ha a fa nedvességtartalma 10%-kal nagyobb a légszáraz tűzifáéhoz képest, akkor fűtőértéke 9%-kal csökken.
  • Az égéstérben lévő magasabb víztartalom a hőmérsékletet is csökkenti, így az nem lesz elég magas ahhoz, hogy tökéletes égési folyamat menjen végbe.
  • Az el nem égett fagáz vagy a kéményen távozik, csökkentve ezzel az égésből eredő fűtőenergiát, vagy pedig kátrány és korom formájában lerakódik, szigetelve a hőleadó felületeket, ami újabb energiaveszteséget jelent számunkra.
  • A tökéletlen égés következménye az is, hogy káros anyagok szabadulnak fel és kerülnek a levegőbe terhelve ezzel környezetünket és károsítva saját egészségünket.

 

A tökéletes égés folyamatáról és szükségességéről, illetve a fatüzelés környezeti hatásairól a következő bejegyzéseinkben olvashattok bővebben:

TÖKÉLETES ÉGÉS, MAXIMÁLIS ENERGIA

A FA MINT KÖRNYEZETBARÁT TÜZELŐANYAG

 

 

Felhasznált szakirodalom:

Hans-Peter Ebert: Fatüzelés, CSER kiadó, 1997, fordította: Gertheis Antal

TÖKÉLETES ÉGÉS, MAXIMÁLIS ENERGIA

A tökéletes égés az a folyamat, amely során a lehető legtöbb energia hasznosul, és amelynek következtében a lehető legkevesebb káros anyag keletkezik. Nézzük hát meg, mi mindenre van ehhez szükség.

TűzrakásTűzgyújtás

Az égési folyamat a tűzgyújtással kezdődik, melyhez kell valamennyi papír, vékonyra hasított gyújtós vagy rőzse, rendes méretű hasábfa és persze oxigén. A papírt gyűrjük össze, hogy minél több levegővel kitöltött teret tartalmazzon, ezzel is elősegítve az égést. Erre helyezzük rá a gyújtóst. Minél nagyobb a fa felülete a térfogatához képest, annál könnyebben gyullad be. Tehát minél vékonyabb fára lesz szükség, de emellett még az is számít, hogy milyen sűrűségű maga a faanyag, és mennyi ásványi anyag található benne. A lucfenyő például kis sűrűségű és alig tartalmaz szervetlen ásványi anyagokat, így gyújtósnak kitűnő választás. A sűrű, ásványi anyagokban gazdag fának nagyobb a hővezetési képessége, ami azt jelenti, hogy nem egy ponton fog felhalmozódni a hő, így sokkal lassabban éri el a meggyulladáshoz szükséges hőmérsékletet, amely légszáraz fa esetében 230°C.

Az égés folyamata

Miután meggyulladt a fa, először is ki kell szárítani belőle a maradék nedvességet. Ez 100°C hőmérsékleten kezdődik meg. Ahogy nő a hőmérséklet, úgy elindulnak a különböző bomlási folyamatok is: 100-200°C körül a fa alkotóelemei folyékonnyá illetve lassan légneművé válnak, fagáz keletkezik és a 260°C-ot átlépve hőenergia szabadul fel. A fagáz elégéséhez azonban ennél jóval többre, 1000°C-ra van szükség és további oxigénre, mivel a gyorsan bomló fadarab körül oxigénhiány lép fel. A fatüzelésű kályhákat ezért úgy kell kialakítani, hogy az égéshez szükséges másodlagos levegő már felmelegedve érkezzen meg az égési térbe. Ha a fagáz találkozik a felmelegített levegővel, tökéletesen felbomlik szénre és hidrogénre, majd oxidálódik, szén-dioxid és víz keletkezik belőle. A távozó gázok után a fa lassan faszénné alakul át, mely végül 500-800°C-on láng nélkül elizzik.

Tökéletes égés, maximális energiafelhasználásTökéletes égés — tökéletlen égés

A fa mintegy 83%-a ég el gáz formájában, és ez adja a fűtőérték 70%-át. Viszont csak akkor hasznosíthatjuk teljes mértékben ezt az energiát, ha a fagáz magas hőmérsékleten tökéletesen el tud égni.

Amennyiben ez nem történik meg, úgy tökéletlenül hasadt szénhidrogén- és oxigén- vegyületek kerülnek a kéményen át a levegőbe. Ezért ne csökkentsük le nagyon a szükséges levegőt, azaz ne „fojtsuk le” a tüzet fűtésszabályozás céljából, mert a bomlási folyamat ettől még megmarad, csak lelassul és így amellett, hogy elpazaroljuk a fűtőenergiát, káros anyagokat is juttatunk a levegőbe. Inkább rakjunk többször kevesebb mennyiségű fát a tűzre.

Az sem előnyös, ha túl sok levegőt juttatunk az égési térbe, ugyanis a többletlevegőt ugyanúgy fel kell melegítenünk, és ezzel az erre fordított energia távozik a kéményen át (köbméterenként kb. 70 Wh). 10 kg légszáraz tűzifa elégetéséhez nagyjából 30-40 m³ levegő szükséges.

A levegőztetéshez a kémény huzatjára is szükségünk van, ez inkább nagyobb legyen, mint kisebb, mert előbbit könnyebb szabályozni, viszont arra is figyelni kell, hogy ha a huzat túl erős, az utóégés a hőcserélő felületeken vagy a kéményben megy végbe, és mindkét verzió egyaránt energiaveszteséggel jár.

A tökéletlen égés következménye lehet még számos kellemetlenség, az egyik ilyen a korom. A fa nem teljesen lebontott összetevői a hideg felületeken korom formájában csapódhatnak le. Ha nem elég magas hőmérsékleten történik az égés (vagy a fa túl nedves), akkor a kémény hideg maradhat, így a füst víztartalma idő előtt kicsapódik és átnedvesedik a kémény. Továbbá a tökéletlenül elégett fa füstje egészségünkre káros szerves vegyületeket is tartalmazhat pl. szénhidrogéneket, szerves savakat, aldehideket, krezolokat, fenolokat stb.

A tökéletes égéshez tehát megfelelően kialakított kályhára, elegendő levegőre és magas hőmérsékletre van szükség. Amennyiben minden kritérium adott, úgy a tüzelésből a lehető legtöbb energiát tudjuk fűtési célra fordítani, és nem mellesleg környezetünket sem károsítjuk.

 

 

Felhasznált szakirodalom:

Hans-Peter Ebert: Fatüzelés, CSER kiadó, 1997, fordította: Gertheis Antal

error: Content is protected !!