ERDŐHASZNÁLAT, FAKITERMELÉS AVAGY HOGY KÉSZÜL A TŰZIFA című bejegyzésünkben már említettük a választékolást vagy hossztolást, mely azt a munkafolyamatot takarja, melynek során eldől, hogy a fa törzsének egyes részeit milyen célra fogják felhasználni. Természetesen minden kivágott fából a lehető legtöbb értékes részt próbálják kinyerni, ami önmagában sem egy könnyű feladat, viszont a fahibák, a kártevők és a különböző betegségek még inkább megnehezítik az erdőgazdálkodó dolgát.
Nézzük is meg, hogy melyek azok a konkrét problémák, melyek miatt kevésbé lesz értékes egy faanyag, vagy ipari felhasználás helyett végül tüzelőként köt ki nálunk.
FAHIBÁK
Villás növés ikerbelűséggel és térgörbeséggel
Már a fa életének során is számos körülmény befolyásolhatja a fa fejlődését. Ilyen lehet a szélsőséges időjárás, a különböző kártevők és a környezetszennyezés is. A kitermelt fa további veszélyeknek van kitéve: a nap és a fagy hatása vagy a faanyaggal táplálkozó szervezetek egyaránt nagy károkat tudnak okozni. Először a fa hibáit vizsgáljuk meg, következő bejegyzésünkben pedig a különböző betegségeire és kártevőire is ki fogunk térni.
Fahibának számít minden olyan rendellenesség, amely eltér a fafajra jellemző alaktól, szerkezettől és egészségi állapottól, ezzel csökkentve a fa felhasználhatóságát és értékét. A hibákat két nagy csoportba, az alaki és a szövetszerkezeti hibák közé tudjuk besorolni.
Alaki hibák
Alaki hibák esetében többnyire olyan problémákról beszélünk, melyek megnehezítik a fa feldolgozását: egyrészt kevesebb hasznos anyagot lehet belőlük kinyerni, másrészt az elmetszett rostok miatt csökken a fa szilárdsága is. Ilyen alaki hibák a következők:
görbeség – a fatörzs lehet síkgörbe vagy térgörbe is,
sudarlósság – amikor a törzstől a csúcs felé haladva túl hirtelen keskenyedik a fa,
villás növés vagy ikerbelűség – amikor egy vezérág helyett kettő vagy több, hasonló vastagságú ág nő, és utóbbi esetében ezek össze is nőnek,
bordás növés vagy ormósság – amikor a fa keresztmetszete nem kör alakú, hanem hullámos vagy fodros,
csavarodott növés – mely történhet csak az egyik vagy mindkét irányba.
Szövetszerkezeti hibák
Szövetszerkezeti hibák következtében fellépő gyakori probléma pl. az, hogy a fa repedésre hajlamos lesz, de csökkenhet a rugalmassága, hajlítószilárdsága is. Az alábbi hibákat sorolhatjuk ide:
Álgeszt a bükkfa keresztmetszetén
külpontosság – amikor a fa bele nem a fa keresztmetszetének középpontjában van,
nyomott fa vagy vaseresség – fenyőfáknál gyakori vagy állandó egyirányú erőhatás miatt alakul ki, (lombos fák esetében enyhébb, a másik oldalon keletkező ún. húzott fa jön létre),
egyenetlen évgyűrűszélesség – amikor a szélsőséges időjárási körülmények következményeként az egymás után következő évgyűrűk szélessége jelentősen eltér,
ággöcs vagy csomó – az oldalágaknak a fatörzs növekedése során benőtt, sötétebb, keményebb része,
csomorosság – egymáshoz közel eső, sok apró tűgöcs, melyek alvórügyek, ágkezdemények benövésekor keletkeznek,
hullámos rostúság – amikor a hosszmetszeten az évgyűrűk lefutása nem egyenes, hanem hullámos,
gyantatáska vagy gyantatömlő – fenyőfáknál a gyantajáratot keresztező, évgyűrűhatáron történő repedés esetén keletkezik,
elgyantásodás – amikor sérülés, gombafertőzés miatt fokozódó gyantatermelődés alakul ki, és átitatja a faanyagot,
álgeszt – gombafertőzés hatására lejátszódó, gesztesedéshez hasonló folyamat eredménye, mely nem követi az évgyűrűk vonalát, és leginkább geszt nélküli és világos gesztű fákon látható.
A témát következő bejegyzésünkben a fa betegségeivel és kártevőivel folytatjuk: A FA BETEGSÉGEI
Felhasznált szakirodalom:
Taskovics Péter: Faipari anyagismeret, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009
A Bakonyt eredetileg zárt erdő borította, a szántókkal, rétekkel, bokrosokkal tarkított mai tájkép az emberi beavatkozásnak köszönhető.
Egyik legjellemzőbb növénytársulása a középhegységi bükkös. A bükk a hegység északi illetve magasabb részeinek leggyakoribb fafajtája, sőt, olyannyira jól érzi itt magát, hogy a bükkösök és a tölgyesek közötti átmeneti gyertyános-tölgyesek zónáját is sok esetben elfoglalja. A gyertyános-tölgyesekre és a bükkösökre egyaránt sűrű, zárt lombkoronaszint jellemző, így cserjeszint jóformán nem is kap helyet bennük.
A tölgyesek már sokkal sokszínűbb képet mutatnak, magasság szerint többféle erdőtársulást is megtalálhatunk itt. A délkeleti részeken molyhos, kocsánytalan és csertölgy alkotja az erdőt alacsony lombkoronával, változatos elegyfajokkal, illetve gazdag cserje- és gyepszinttel. A legnagyobb területet a cseres-kocsánytalan tölgyesek foglalják el, melyek már magasabb lombkoronaszinttel bírnak.
Természetes rét – Bodajk közelében
A főbb növénytársulási zónák mellett helyenként a környezeti tényezők hatására úgynevezett intrazonális társulások is megfigyelhetők, ilyenek pl. a patakparti puhafa-ligeterdők, égeresek, rekettyefüzesek, és ide tartoznak a természetes gyepek és bokorerdők is, melyek a száraz, meleg, vékonyabb talajrétegekkel rendelkező déli oldalakon jelennek meg. De talán a legérdekesebbek közülük a szurdokerdők, azaz a mély völgyek erdei, melyeket kevesebb fény, magasabb páratartalom és rendkívül változatos terepviszonyok jellemeznek. Ezek a meredek völgyekben kanyargó sziklás patakok körül kialakult vadregényes tájak talán a legnépszerűbb túracélpontok is egyben.
Található a Bakonyban két ritka, reliktum jellegű növénytársulás is: az egyik a fenyőfői ősfenyves, a másik pedig a szentgáli tiszafás. A jégkorszak utáni felmelegedés idején a Kárpát-medencében elsőként az erdeifenyő jelent meg, melyet a lombos erdők később sok helyen kiszorítottak. Ennek az időszaknak a megmaradt képviselői alkotják az ősfenyvest. A tiszafás esetében már megoszlanak a vélemények, egyesek szerint a hűvösebb atlanti éghajlat idejéből visszamaradt reliktum, mely a bükkösökben alkot második lombkoronaszintet. Mások viszont betelepített növénynek vélik, amit azzal magyaráznak, hogy a tiszafából kiváló íjat lehet készíteni, így az egykori királyi erdő területén logikusnak számít a betelepítése.
A természetes növénytársulások mellett meg kell még említenünk az ember által kialakított mesterséges belterületeket, szántókat illetve féltermészetes legelőket, réteket, melyeket szintén mesterségesen tartanak fenn – ha ugyanis felhagynak a kaszálással, legeltetéssel, akkor viszonylag rövid időn belül ezeken a területeken is megjelenik az erdő.
És hogy ne csak a fákról beszéljük, a Bakony jellemző növényei közt meg kell említenünk a kora-tavaszi szártalan kankalint, az örökzöld levelű babérboroszlánt, a szurdokerdőkben élő havasi turbolyát és havasi ribiszkét, a jégkorszaki reliktumnak számító magyar cifra kankalint és győzedelmes hagymát, illetve a Közép-Európában egyedül a Bakonyban fellelhető szálkás vagy rozsnokképű árvalányhajat.
C betűs lepke – Zirci Arborétum
Állatok
A Bakonyban élő állatfajok számát az eddigi kutatások alapján 15 és 25 ezer közé tehetjük, többségük szárazföldi, de vízi állatok illetve kétéltűek egyaránt megtalálhatók. Az éghajlattípusok keveredése miatt a hegység mind a meleg- és szárazságkedvelő fajoknak, mind a hűvösebb, nyirkosabb helyeken élő hegyvidéki fajoknak egyaránt kedvező feltételeket nyújt.
Az itt élő állataink között számos védett faj található, ilyen a puhatestű éti csiga, a piros-fekete színű bikapók, a magashegységekre jellemző havasi cincér, a lapos kékfutrinka, a tölgyesekben élő szarvasbogár, illetve a pillangók közül a nappali pávaszem, a fecskefarkú lepke és a kardos lepke.
Vizeinkben 34 halfaj él, köztük a gyors folyású hegyi patakokra jellemző fürge csele és kövicsík. A kétéltűek minden faja védett, megtalálható itt az alpesi gőte, a pettyes gőte, a síkvidékek vöröshasú és a hegyvidékek sárgahasú unkája. Nem csak a kétéltűek, de a hüllők is valamennyien védettek, közülük a fürge gyík, a zöld gyík, a vízisikló és rézsikló is gazdagítja környezetünket, viszont fontos megjegyezni, hogy mérges kígyó egyáltalán nem él a Bakonyban.
Madaraink közül mindenképpen meg kell említenünk az erdőben fészkelő védett fekete gólyát, a legnagyobb ragadozómadarunkat: az egerészölyvet, az erdei pintyet, a fenyvescinegét és a bükkösökben élő hollót.
Sün
Az emlősök többnyire rejtőzködő életmódot folytatnak, de azért itt-ott találkozhatunk velük. Fontos rovarevő állatunk a sün, fenyvesekben gyakran látható a mókus, füves területeken pedig a védettség alatt álló ürge. A ragadozókat tekintve a veszettség gyógyszeres kezelésének köszönhetően megszaporodott a rókák száma. Az itt élő nagyvadak közül a gímszarvas a legnagyobb méretű, és vadászható, akárcsak az őz és a vaddisznó.
Természetvédelem
Természetvédelmi szempontból a védett növény- és állatfajokon kívül az élettelen természeti értékek, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme is nagyon fontos. Mindemellett a tudományos kutatások, a környezetpedagógia és az ökoturizmus megteremtése és biztosítása is a célok között szerepel.
A legmagasabb védettséget tájvédelmi körzetként a Magas-Bakony és a Somló élvezi. Természetvédelmi területnek számít többek között a Devecseri Széki-Erdő, a Fenyőfői Ősfenyves, a Hódoséri Ciklámenes, a Somlóvásárhelyi Holt-tó, a Szentgáli Tiszafás Erdő, az Úrkúti Őskarszt és a Zirci Arborétum. Emellett helyi védettséggel rendelkezik pl. a Bodajk melletti Gaja-szurdok, a cseszneki Várhegy, a Porva melletti Szépalmapusztai arborétum vagy az olaszfalusi Eperjes-hegy.
Mint már az előző bejegyzésünkben is említettük, minden barlang, azaz bármely két méternél hosszabb, ember számára járható üreg, védettnek számít, ami azt jelenti, hogy kutatásukat, turistabejárásukat vagy pl. gyógyászati célú hasznosításukat a természetvédelmi hatóság szabályozza. A kisméretű barlangok általában szabadon látogathatók, amit mindenkinek szívesen ajánlunk, de természetesen fokozott elővigyázatossággal, ha lehet, képzett vezetővel, de semmiképp sem egyedül tanácsoljuk ezt megtenni. Előzetes bejelentkezéssel látogatható a Szentgáli-kőlik barlang és az Alba Regia-barlang, melyek adrenalinnal teli, felejthetetlen élményt nyújtanak;-)
Felhasznált irodalom:
Galambos István – Kasper Ágota: A Bakony rövid ismertetése, Növény- és állatvilág, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010
Baross Gábor: A Bakony rövid ismertetése, Természetvédelem, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010
Ha már egyszer a Bakony Tűzifa nevet választottam, beszéljünk egy kicsit magáról a Bakonyról. Mert hát itt élünk és dolgozunk, és nem utolsó sorban maga a tűzifa is innen származik.
Az első bejegyzésben a Bakony elhelyezkedésével, ebből fakadó tulajdonságaival, földtani múltjával és jellegzetességeivel foglalkozunk, második bejegyzésünk pedig ennek a földrajzi egységnek a növény- és állatvilágáról fog szólni.
ELHELYEZKEDÉSE
A Bakony a Dunántúli-középhegység részeként alacsony középhegységnek számít, nagy része 300-400 méterrel fekszik a tengerszint felett, és fantasztikusan változatos felszínnel rendelkezik.
A területet két nagy részre, Északi- és Déli-Bakonyra lehet osztani, melyeket a devecseri törésvonal választ el egymástól. Az Északi-Bakony része a Magas-Bakony, ahol, mint a nevéből is kitalálhatjuk, a legmagasabb csúcsok találhatók: a Kőris-hegy 709 m, a Kék-hegy 661 m magasan, tőlük délebbre pedig a Nagy-Som-hegy 649 m magasan fekszik.
Kőpince-barlang, Vinye
FÖLDTANI JELLEMZŐI
Földtanilag a Bakony egy, a Déli-Alpokból kiszakadt kőzetlemez-töredékhez tartozik, mely az idők során északkeleti irányba tolódott el.
A hegység rétegei főként üledékes kőzetekből, többnyire karbonátokból (pl. dolomit, mészkő, márga) épülnek fel, és tengeri állatmaradványok sokaságait őrzik. Ez azt mutatja, hogy a terület sokáig víz, jobban mondva tenger alatt volt. Míg az ekkor keletkezett üledékes kőzetek egy része szépen rétegződött, más részük a felszín változásával párhuzamosan átalakult, gyűrődött, palásodott.
A sekélyebb, ár-apály területeken törmelékes kőzetek (pl. homokkő) képződött. A vízből kiemelkedő szárazföldek pedig folyamatos lepusztulásnak voltak kitéve, mely helyenként bauxitképződéssel is járt. A legnagyobb ilyen bauxittelep Halimbán található. A növényekkel teli mocsarak helyén pedig később barnaszéntelepek jöttek létre (pl. Ajkán).
A víz alá kerülés, kiemelkedés, lepusztulás ciklusa nagyon sokszor megismétlődött, viszont egy időben a Bakony területét egy hatalmas folyam árasztotta el, mely az Alpokból érkezett, és nem csak üledéket, de kavicsokat is hozott magával, melyek a mai napig sok helyen borítják a felszínt.
A tenger aztán lassan a világtengertől elkülönülő, úgynevezett beltengerré vált, melyből az Északi- és a Déli-Bakony szigetként emelkedett ki. A Déli-Bakony egyes helyein vulkáni tevékenység nyomai is megtalálhatók, a Kab-hegy és a Tálodi-erdő bazalttakarója is erről árulkodik.
A jégkorszak idején a jégmentes helyeken a lehulló porból keletkezett a lösz, mely egy puha kőzet, így pusztulása során jöttek létre a hatalmas, függőleges falakkal határolt horhosok és löszmélyutak.
A Bakonyban számos, különböző korú és kőzetű barlang is található mint a szentgáli Kő-lik vagy a bakonybéli Odvas-kő barlang.
Gaja-Patak, Bodajk
ÉGHAJLATA
A Bakony klímája területenként változó, északnyugati és magasabb részein a hűvös-csapadékos atlanti, délnyugaton a mediterrán, a keleti részeken pedig a meleg kontinentális éghajlat jellemző. A hőmérséklet és a csapadék mennyisége ugyanakkor a domborzattól is függ, így a legtöbb csapadék a hegység északi oldalán, főként a Magas-Bakonyban hullik le.
Természetes tavak, mocsarak nagyon ritkán fellelhetők a Bakonyban, inkább csak a már említett, bazalttakaróval rendelkező területeken találhatók ilyenek (pl. Kab-hegy).
A lehulló csapadékot a Bakony karsztos repedései és üregei nyelik el, gyarapítva ezzel a hegység gyomrában lévő főkarsztvizet, mely források formájában tör újra a felszínre és táplálja a felszíni vizeket. A mély szurdokokon áttörő vadregényes patakok talán a legnépszerűbb túracélpontok, és nem véletlenül, a Cuha, a Gaja vagy az Ördög-árok völgyei felejthetetlen élményt adnak.
A kutak, források vize viszont sajnos évről évre egyre kevesebb, mely egyrészt az egykori bányászat miatti vízszintsüllyesztés, másrészt az erdőirtás miatti csapadékhiány számlájára róható. Éppen ezért minden forrás védett, tisztaságukra nekünk is figyelnünk kell!
A következő bejegyzésünket a Bakony élővilágának szenteljük, és külön kitérünk majd a természetvédelem alatt álló értékeinkre is: A BAKONY ÉLŐVILÁGA
Felhasznált irodalom: K. Gellai Mária – Knauer József: A Bakony rövid ismertetése, Bakony turistakalauz térképpel, Cartographia Budapest, 2010
Az ember megjelenése előtt erdő borította a szárazföldek 60%-át, mára ez a szám a felére csökkent. A FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) jelentése alapján 2015-ben a szárazföld 30,6%-át fedi erdő, Magyarország tekintetében pedig ez az arány 25,2%.
Hogy miért alakult ez így? A mezőgazdaság és az állattartás kialakulásával az ember mind több és több területet akart ily módon hasznosítani, így először a sík vidékek erdeit irtotta ki, majd szépen fokozatosan terjeszkedett a már nehezebben megművelhető, de még számára elérhető területek felé.
Kezdetben az erdőirtás eszköze a tűz volt, majd a vasból készült fejsze és fűrész elterjedésével lehetővé vált a fa jelentős mértékű kitermelése. A középkorban már egyre több mindenhez volt szükség fára, alapanyagként házak, hajók, bányák építéséhez, energiaforrásként kohók, olvasztók faszénnel történő fűtéséhez, de a káliumot tartalmazó fahamu a szappan- és üveggyártás alapja is lett.
Az erdőirtás számos problémához, többek között a talaj kimosódásához, sivatagosodáshoz, a folyók eliszaposodásához, sok növény- és állatfaj eltűnéséhez vezethet.
Az erdős területek csökkenése miatt a fák sokkal kevesebb szén-dioxidot nyelnek el, és ugyanígy kevesebb oxigént termelnek számunkra. (Egy átlagos fa naponta pontosan annyi oxigént termel, amennyi egy ember napi szükséglete.) Az ipari tevékenységek egyre nagyobb oxigénfelhasználással és szintén nagymértékű szén-dioxid kibocsátással járnak együtt, mely jóval több, mint amennyit az erdők a fotoszintézis során fel tudnak venni, így a CO2 a légkörbe kerül felerősítve az üvegházhatást.
Emellett az átgondolatlan irtás árvizeket is okozhat, ugyanis az erdők segítenek szabályozni a víz körforgását. Növekedésükhöz, szervesanyag-termelésükhöz vízre van szükségük, az esővizet éppen ezért igyekszenek a lehető legnagyobb mértékben felhasználni. A sűrű növényzet meggátolja azt, hogy az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű eső kimossa a talaj felszínét és vele együtt a tápanyagokat. A talaj így magába tudja szívni a vizet, és csak apránként adja tovább a forrásoknak, patakoknak, megakadályozva ezzel az árvizeket.
De nem kell fűrésszel-fejszével irtanunk az erdőt, a gyárakból, a nem környezetbarát fűtőrendszerekből vagy épp az autók kipufogójából a légkörbe kerülő mérgező vegyületek a fák tömeges pusztulását okozhatják. A kén- és nitrogénvegyületek savas esőt eredményezhetnek, mely komoly károkat okoz a faállományban: leperzseli a leveleket, megbénítja a légzőnyílásokat, a talajba kerülve lemossa az értékes tápanyagokat és felszabadítja a megkötött állapotban lévő alumíniumot.
Ezen kívül nálunk is megjelenő komoly probléma az, hogy a folyók szabályozása és a mocsarak lecsapolása következtében jelentősen csökkent a talajvíz szintje, amely az erdők fennmaradását igencsak megnehezíti.
Rám-szakadék, Dobogókő, 2012
Az erdők védelme tehát az emberiség egyik alapvető feladata kell, hogy legyen. Ezt már az 1500-as években felismerték, és megjelentek az első rendelkezések erre vonatkozólag. 300 évvel később bevezették a tervszerű erdőgazdálkodást. 100 évvel ezelőtt Magyarországon elkezdődtek a fásításra, erdősítésre való törekvések, melyek történetéről az alábbi linken bővebben is olvashattok: https://orszagfasitas.hu/az-orszagfasitas-100-eves-tortenete/
Ezen az oldalon nem csak a múlt eseményeiről de a fásítás mikéntjéről, az eddig elért eredményekről, a településfásítási programokról is informálódhattok: https://orszagfasitas.hu/hirek/
Ahhoz, hogy minden évben legyen otthon tűzifánk, tudatos erdőgazdálkodásra van szükség, ahol a gazda a tartamosság elvét követve, több szempontot figyelembe véve választja ki a kivágásra szánt faegyedeket. Az erdőgazdát alapvetően két különböző cél vezérelheti: az előhasználat és a véghasználat. Az előhasználat célja az, hogy a fiatal, vágásra még nem érett állomány fejlődését akadályozó kiszáradt vagy beteg faegyedeket eltávolítsa – ezeket nevelővágásoknak is nevezik. A véghasználat pedig a vágásra érett erdő kitermelése, ahol igyekeznek a lehető legnagyobb arányban értékes faanyagot kinyerni, majd a kitermelés helyén új erdőt telepíteni.
Vágásbecslés
A favágatási terveket minden esetben az illetékes erdőfelügyelőség hagyja jóvá és ellenőrzi. A terv elkészítéséhez szükség van a kitermelendő fatérfogat meghatározására (akkor is, ha a tulajdonos „lábon” adja el a fát, azaz nem ő végzi/végezteti a kitermelést). A fa magasságából, mellmagasságban mért átmérőjéből és fajtájából adott képlet segítségével kiszámítható a fa térfogata. Igen, ez nem kevés méregetést és számolgatást jelent, de szerencsére megfelelő eszközökkel, módszerekkel és különféle segítő táblázatokkal megkönnyíthető ez a munka. A felmérés eredménye még csak a bruttó fatérfogat lesz, mely a kitermelés és anyagmozgatás során keletkező apadékkal, azaz veszteséggel, illetve fajtól függően kéregapadékkal is csökken, így kapjuk meg a nettó térfogatot.
A fa mint nyersanyag
Felhasználás szempontjából két fő típust különböztetünk meg: a tőtől a csúcsig egyenesen futó törzsű fákat, mint a fenyők és a koronában elágazó, lombos fákat. Műszakilag az egyenes törzsűek sokkal jobban használhatók, így sok esetben igyekeznek a lombos fafajokat is ennek a célnak megfelelően nemesíteni. Nem csak az egyenes törzs számít, de a fa annál értékesebb, ha minél hosszabb szakaszon gallytalan, keresztmetszete kör alakú, a bél a kör középpontjával egybeesik és évgyűrűi egyenletesek.
A fa termékek csodálatos rajzolatát az évgyűrűhatárok és a bélsugártükrök alakítják ki. A legszebb színfurnér húr irányú késeléssel állítható elő. Kevésbé szép végeredményt ad az úgynevezett hámozási vagy vakfurnér, amelyet a fa forgatásával, az évgyűrűkkel párhuzamosan fejtenek le.
A fa felépítéséről részletesebben AZ ÉLŐ FA című bejegyzésünkben olvashattok.
Az 5 cm-nél vékonyabb ágakat, gallyakat vékonyfának, az ezeknél vastagabbakat vastagfának nevezzük. A fafajtákat általában három nagy csoportba sorolják:
A keménylombos fafajok fája nehéz és kemény (pl. tölgy, cser, akác, bükk, gyertyán, kőris, dió, szil, juhar, platán)
A lágylombos fafajok fája könnyű és puha (pl. nyár, fűz, hárs, nyír, éger, vadgesztenye)
A fenyők fája pedig lehet könnyű és puha (pl. erdei- vagy borovifenyő, lucfenyő), de nehéz és kemény is (pl. feketefenyő, vörösfenyő, tiszafa)
A faválaszték
Erdei faválaszték tekintetében egy másfajta csoportosításról is beszélhetünk, mely alapján két nagy gyűjtőcsoportot, a szerfa- vagy iparifa és a tűzifaválasztékok csoportját különíthetjük el egymástól. Ipari szempontból a fatörzs legértékesebb része a rönk, azon belül pedig a furnérrönk, mely 30-40 cm-nél vastagabb, így általában a tőrészből kikerülő farész. Erre a célra a legmegfelelőbb fafajták pl. a tölgy, kőris, szil, dió, platán, szelídgesztenye, vadgyümölcsök, bükk, éger, fűz, nyár, nyír, hárs. A vékonyabb fákból többek között gyufaipari rönk, ceruzarönk, fűrészrönk, talpfarönk stb. készülhet. A rönkméretet el nem érő fadarabok szintúgy felhasználhatók ipari célokra, fűrészáru előállítására.
Méretétől függően a tűzifa lehet:
vastag tűzifa: 12 cm-nél vastagabb, 1 m hosszú, hengeres vagy hasított
dorongfa: 6-11 cm vastag, 1 m hosszú, hengeres
botfa: 3-5 cm vastag, 1 m hosszú
ágfa/gallyfa: 5 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
rőzsefa: 3 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
ágtuskó: olyan elágazás, melynek legnagyobb átmérője 40 cm, 1 m hosszú
gyökértuskó: a döntő vágáslap alatti tuskó, 1 méternél rövidebb, hasított
A tűzifa fűtőértéke függ a fa fajtájától és a vastagságától is, így fűtési célokra leginkább a keménylombos fák vastag illetve dorongfái a legmegfelelőbbek. A FA FŰTŐÉRTÉKE című bejegyzésünkben erről a témáról részletesebben is olvashattok.
A megfelelő választék kialakításához érdemes ismerni a fák jellegzetes hibáit is. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a göcs, a repedés, a görbeség, a rönkvastagodás, az álgeszt, illetve már kitermelt fa esetében fülledés, barnulás, kékülés és korhadás is előfordulhat, ezek kifejezetten a nem megfelelő tárolás miatt alakulnak ki.
A fakitermelés megtervezése
Mivel az erdőgazda kötelessége megóvni természeti kincseinket, különösen a fajvédelem alatt álló fajokat és a területi védelem alatt álló erdőket, ezért a fakitermelési munkákat a fészkelési és vegetációs időszakon kívülre érdemes ütemeznie. Legideálisabb ezeket télre időzíteni, amikor a munkafolyamatok a legkevésbé bolygatják meg a talajt és roncsolják a talajmenti növényzetet. Emellett fokozottan kell figyelnie a facsemeték megóvására, illetve a fészkes és odvas fákra, melyek lakói ugyanolyan fontosak az erdő egyensúlyának fenntartásában, mint bármelyik más növény vagy állat.
A fakitermelési munkák fokozottan balesetveszélyesek, ezért az Erdészeti Biztonsági Szabályzat ezt egy külön tanfolyamon elsajátított ismeretekhez köti. A fakitermelés megszervezésénél sok szempontot kell figyelembe venni, pl. a dőlésirányt, amelyet a terepviszonyok és az uralkodó szélirány határoznak meg, de sokat számít, hogy teljes erdőrészlet kitermeléséről vagy csak gyérítésről van szó, hogy milyen úton lehet megközelíteni a fákat és hol fogják darabolni, felkészíteni illetve készletezni a faanyagot. Mindegyik esetben az a legfontosabb, hogy a kidöntött fa és a fa környezete egyaránt a lehető legkisebb kárt szenvedje.
A fakitermelés menete
A fakitermelés legveszélyesebb és egyben a legnagyobb szakértelmet és gyakorlatot kívánó része a döntés. A fa kidöntését a gallyazás követi, amelynél a törzs védelme az elsődleges, majd következik a választékolás vagy hossztolás. A cél az, hogy minél értékesebb darabokra osszák fel a fatörzset, amelyhez szükséges a faválasztékok követelményeinek ismerete és nem kevés gyakorlat. A bejelölt fákat ezután feldarabolják. Darabolás során figyelni kell arra, hogy a vágás merőleges legyen a fa hossztengelyére és ne okozzon sérülést a fában.
Végül már csak a felkészítés van hátra, amikor értékesíthető állapotba hozzák a fadarabokat pl. ágcsonkok, ágdudorok göcsözésével. Ilyenkor kerül sor a kérgezésre, a szabványnál vastagabb fadarabok hasítására illetve az úgynevezett „S” kapcsozásra, mely a bélből induló hajszálrepedések szétnyílását akadályozza meg.
Erdei rakodó
A fakitermelés folyamán vagy utána szükség van a kitermelt faanyag pontos számbavételére választékonként és fafajtánként külön vezetve. Rönkök esetében az adatokat a fa bütüjére is felvezetik a rendeltetésének és minőségének jelével együtt. A vastag tűzifát sarangokba rakják és erdei űrméterben jegyzik.
A közelítési munka lényege az, hogy a faanyagot olyan helyre, pl. utak mellé mozgassák, ahonnan a felhasználókhoz további erdőművelési károk nélkül lehessen majd elszállítani. A közelítés végezhető kézzel illetve ló vagy gép segítségével. Természetesen a gépi (traktoros) megoldás a legkevésbé kedvező a növényzet számára, azonban a gazdáknak nincs minden esetben más lehetősége. A készletezés tehát már az utak mentén történik, ezt a helyet rakodónak nevezik. A rönkfát máglyába, a vastag tűzifát sarangba, az ágfát rakatba rakva készletezik.
Az erdőgazda a kitermelésen túl foglalkozhat még különféle fagyártmányok készítésével is. Megfelelő gépekkel és gyakorlattal ez további remek bevételi forrást jelenthet. A fagyártmányok paramétereit szabványok határozzák meg, ezekhez igazodva készülhet pl. gerenda, talpfa, parkettléc, szőlőkaró, ládadeszka stb.
Az erdőhasználat tehát mindezt magába foglalja, a gazdának nagyon sok szempontot figyelembe kell vennie az állomány védelme, saját biztonsága és annak érdekében, hogy minél értékesebb faanyagot tudjon kitermelni. A tűzifa magától értetődően nem a legértékesebb fatörzsekből kerül ki, ellenben a megfelelő minőség biztosítása a tűzifa piacon is elengedhetetlen.
Felhasznált szakirodalom:
Szász Tibor: Erdőhasználat, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor
Gencsi Zoltán: Természetvédelem, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor
error: Content is protected !!
A weboldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény növelése és statisztikai célokból. A weboldal által használt cookie-k személyes adatgyűjtéséhez hozzájárulok.ElfogadomNem fogadom elAdatkezelési tájékoztató
A fa termékek csodálatos rajzolatát az évgyűrűhatárok és a bélsugártükrök alakítják ki. A legszebb színfurnér húr irányú késeléssel állítható elő. Kevésbé szép végeredményt ad az úgynevezett hámozási vagy vakfurnér, amelyet a fa forgatásával, az évgyűrűkkel párhuzamosan fejtenek le.