Erdőhasználat
Ahhoz, hogy minden évben legyen otthon tűzifánk, tudatos erdőgazdálkodásra van szükség, ahol a gazda a tartamosság elvét követve, több szempontot figyelembe véve választja ki a kivágásra szánt faegyedeket. Az erdőgazdát alapvetően két különböző cél vezérelheti: az előhasználat és a véghasználat. Az előhasználat célja az, hogy a fiatal, vágásra még nem érett állomány fejlődését akadályozó kiszáradt vagy beteg faegyedeket eltávolítsa – ezeket nevelővágásoknak is nevezik. A véghasználat pedig a vágásra érett erdő kitermelése, ahol igyekeznek a lehető legnagyobb arányban értékes faanyagot kinyerni, majd a kitermelés helyén új erdőt telepíteni.
Vágásbecslés
A favágatási terveket minden esetben az illetékes erdőfelügyelőség hagyja jóvá és ellenőrzi. A terv elkészítéséhez szükség van a kitermelendő fatérfogat meghatározására (akkor is, ha a tulajdonos „lábon” adja el a fát, azaz nem ő végzi/végezteti a kitermelést). A fa magasságából, mellmagasságban mért átmérőjéből és fajtájából adott képlet segítségével kiszámítható a fa térfogata. Igen, ez nem kevés méregetést és számolgatást jelent, de szerencsére megfelelő eszközökkel, módszerekkel és különféle segítő táblázatokkal megkönnyíthető ez a munka. A felmérés eredménye még csak a bruttó fatérfogat lesz, mely a kitermelés és anyagmozgatás során keletkező apadékkal, azaz veszteséggel, illetve fajtól függően kéregapadékkal is csökken, így kapjuk meg a nettó térfogatot.
A fa mint nyersanyag
Felhasználás szempontjából két fő típust különböztetünk meg: a tőtől a csúcsig egyenesen futó törzsű fákat, mint a fenyők és a koronában elágazó, lombos fákat. Műszakilag az egyenes törzsűek sokkal jobban használhatók, így sok esetben igyekeznek a lombos fafajokat is ennek a célnak megfelelően nemesíteni. Nem csak az egyenes törzs számít, de a fa annál értékesebb, ha minél hosszabb szakaszon gallytalan, keresztmetszete kör alakú, a bél a kör középpontjával egybeesik és évgyűrűi egyenletesek.
A fa termékek csodálatos rajzolatát az évgyűrűhatárok és a bélsugártükrök alakítják ki. A legszebb színfurnér húr irányú késeléssel állítható elő. Kevésbé szép végeredményt ad az úgynevezett hámozási vagy vakfurnér, amelyet a fa forgatásával, az évgyűrűkkel párhuzamosan fejtenek le.
A fa felépítéséről részletesebben AZ ÉLŐ FA című bejegyzésünkben olvashattok.
Az 5 cm-nél vékonyabb ágakat, gallyakat vékonyfának, az ezeknél vastagabbakat vastagfának nevezzük. A fafajtákat általában három nagy csoportba sorolják:
- A keménylombos fafajok fája nehéz és kemény (pl. tölgy, cser, akác, bükk, gyertyán, kőris, dió, szil, juhar, platán)
- A lágylombos fafajok fája könnyű és puha (pl. nyár, fűz, hárs, nyír, éger, vadgesztenye)
- A fenyők fája pedig lehet könnyű és puha (pl. erdei- vagy borovifenyő, lucfenyő), de nehéz és kemény is (pl. feketefenyő, vörösfenyő, tiszafa)
A faválaszték
Erdei faválaszték tekintetében egy másfajta csoportosításról is beszélhetünk, mely alapján két nagy gyűjtőcsoportot, a szerfa- vagy iparifa és a tűzifaválasztékok csoportját különíthetjük el egymástól. Ipari szempontból a fatörzs legértékesebb része a rönk, azon belül pedig a furnérrönk, mely 30-40 cm-nél vastagabb, így általában a tőrészből kikerülő farész. Erre a célra a legmegfelelőbb fafajták pl. a tölgy, kőris, szil, dió, platán, szelídgesztenye, vadgyümölcsök, bükk, éger, fűz, nyár, nyír, hárs. A vékonyabb fákból többek között gyufaipari rönk, ceruzarönk, fűrészrönk, talpfarönk stb. készülhet. A rönkméretet el nem érő fadarabok szintúgy felhasználhatók ipari célokra, fűrészáru előállítására.
Méretétől függően a tűzifa lehet:
- vastag tűzifa: 12 cm-nél vastagabb, 1 m hosszú, hengeres vagy hasított
- dorongfa: 6-11 cm vastag, 1 m hosszú, hengeres
- botfa: 3-5 cm vastag, 1 m hosszú
- ágfa/gallyfa: 5 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
- rőzsefa: 3 cm-nél vékonyabb, 1-2 m hosszú
- ágtuskó: olyan elágazás, melynek legnagyobb átmérője 40 cm, 1 m hosszú
- gyökértuskó: a döntő vágáslap alatti tuskó, 1 méternél rövidebb, hasított
A tűzifa fűtőértéke függ a fa fajtájától és a vastagságától is, így fűtési célokra leginkább a keménylombos fák vastag illetve dorongfái a legmegfelelőbbek. A FA FŰTŐÉRTÉKE című bejegyzésünkben erről a témáról részletesebben is olvashattok.
A megfelelő választék kialakításához érdemes ismerni a fák jellegzetes hibáit is. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a göcs, a repedés, a görbeség, a rönkvastagodás, az álgeszt, illetve már kitermelt fa esetében fülledés, barnulás, kékülés és korhadás is előfordulhat, ezek kifejezetten a nem megfelelő tárolás miatt alakulnak ki.
A fakitermelés megtervezése
Mivel az erdőgazda kötelessége megóvni természeti kincseinket, különösen a fajvédelem alatt álló fajokat és a területi védelem alatt álló erdőket, ezért a fakitermelési munkákat a fészkelési és vegetációs időszakon kívülre érdemes ütemeznie. Legideálisabb ezeket télre időzíteni, amikor a munkafolyamatok a legkevésbé bolygatják meg a talajt és roncsolják a talajmenti növényzetet. Emellett fokozottan kell figyelnie a facsemeték megóvására, illetve a fészkes és odvas fákra, melyek lakói ugyanolyan fontosak az erdő egyensúlyának fenntartásában, mint bármelyik más növény vagy állat.
A fakitermelési munkák fokozottan balesetveszélyesek, ezért az Erdészeti Biztonsági Szabályzat ezt egy külön tanfolyamon elsajátított ismeretekhez köti. A fakitermelés megszervezésénél sok szempontot kell figyelembe venni, pl. a dőlésirányt, amelyet a terepviszonyok és az uralkodó szélirány határoznak meg, de sokat számít, hogy teljes erdőrészlet kitermeléséről vagy csak gyérítésről van szó, hogy milyen úton lehet megközelíteni a fákat és hol fogják darabolni, felkészíteni illetve készletezni a faanyagot. Mindegyik esetben az a legfontosabb, hogy a kidöntött fa és a fa környezete egyaránt a lehető legkisebb kárt szenvedje.
A fakitermelés menete
A fakitermelés legveszélyesebb és egyben a legnagyobb szakértelmet és gyakorlatot kívánó része a döntés. A fa kidöntését a gallyazás követi, amelynél a törzs védelme az elsődleges, majd következik a választékolás vagy hossztolás. A cél az, hogy minél értékesebb darabokra osszák fel a fatörzset, amelyhez szükséges a faválasztékok követelményeinek ismerete és nem kevés gyakorlat. A bejelölt fákat ezután feldarabolják. Darabolás során figyelni kell arra, hogy a vágás merőleges legyen a fa hossztengelyére és ne okozzon sérülést a fában.
Végül már csak a felkészítés van hátra, amikor értékesíthető állapotba hozzák a fadarabokat pl. ágcsonkok, ágdudorok göcsözésével. Ilyenkor kerül sor a kérgezésre, a szabványnál vastagabb fadarabok hasítására illetve az úgynevezett „S” kapcsozásra, mely a bélből induló hajszálrepedések szétnyílását akadályozza meg.
A fakitermelés folyamán vagy utána szükség van a kitermelt faanyag pontos számbavételére választékonként és fafajtánként külön vezetve. Rönkök esetében az adatokat a fa bütüjére is felvezetik a rendeltetésének és minőségének jelével együtt. A vastag tűzifát sarangokba rakják és erdei űrméterben jegyzik.
A közelítési munka lényege az, hogy a faanyagot olyan helyre, pl. utak mellé mozgassák, ahonnan a felhasználókhoz további erdőművelési károk nélkül lehessen majd elszállítani. A közelítés végezhető kézzel illetve ló vagy gép segítségével. Természetesen a gépi (traktoros) megoldás a legkevésbé kedvező a növényzet számára, azonban a gazdáknak nincs minden esetben más lehetősége. A készletezés tehát már az utak mentén történik, ezt a helyet rakodónak nevezik. A rönkfát máglyába, a vastag tűzifát sarangba, az ágfát rakatba rakva készletezik.
Az erdőgazda a kitermelésen túl foglalkozhat még különféle fagyártmányok készítésével is. Megfelelő gépekkel és gyakorlattal ez további remek bevételi forrást jelenthet. A fagyártmányok paramétereit szabványok határozzák meg, ezekhez igazodva készülhet pl. gerenda, talpfa, parkettléc, szőlőkaró, ládadeszka stb.
Az erdőhasználat tehát mindezt magába foglalja, a gazdának nagyon sok szempontot figyelembe kell vennie az állomány védelme, saját biztonsága és annak érdekében, hogy minél értékesebb faanyagot tudjon kitermelni. A tűzifa magától értetődően nem a legértékesebb fatörzsekből kerül ki, ellenben a megfelelő minőség biztosítása a tűzifa piacon is elengedhetetlen.
Felhasznált szakirodalom:
Szász Tibor: Erdőhasználat, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor
Gencsi Zoltán: Természetvédelem, Erdőgazdák új könyve, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1999, szerkesztette: Pápai Gábor
Tűzgyújtás
Tökéletes égés — tökéletlen égés
